A Színművészeti Egyetem HÖK-elnöke a transzneműek mellett szervezkedett egy belső, egyetemi csoportban

Vágólapra másolva!
Az Origo birtokába jutott belső levél tanúsága szerint Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK-elnöke arra buzdította a végzős hallgatókat, hogy vegyenek részt a transzneműek mellett szervezett "videókészítős" tiltakozáson. A szokatlan mozgosítással kapcsolatban a Gothár-botrányban is érintett Upor László fordultunk, azonban válasz nem érkezett tőle. Az egyetem rektorhelyettese ugyanakkor egy baloldali újságnak adott, szombati lapinterjúban védelmébe vette a a szervezetet. "Nagyon komoly az együttműködés a hallgatói önkormányzattal, messze nem csak azokban a kérdésekben, ahol muszáj"- fogalmazott. A beszélgetés sok szempontból tanulságos: arról panaszkodik Upor László, hogy azok bírálják a Színművészetit, akik meg sem kérdezik, hogy mi van náluk, nem kíváncsiak az intézményre. Az Origo természetesen megkérdezte, mégsem válaszolt. Ahogy az is sajátos, hogy az interjú szerint teljesen normálisnak tartja a rektorhelyettes, hogy bár van például gyártásszervezői szak is náluk, mégsem engedik tanítani Kálomista Gábort, a Thália Színház igazgatóját, a legsikeresebb élő magyar filmproducert. (A valódi magyarázat eléggé közismert: Kálomista sohasem titkolta, hogy nem baloldali gondolkodású.) 
Vágólapra másolva!

"Egyik jelenlegi hallgatónk levelét továbbítom nektek, egy akcióval kapcsolatban, mely a transznemű emberek számára bevezetett jogi nemváltoztatás korlátozása ellen való kiállásról szól. Aki további részletekre kíváncsi, keresse őt a megadott elérhetőségen" - ezzel a felhívással fordult az egyetem volt tanulóihoz Csernai, aki levelét az egyetemi HÖK e-mail címéről küldte ki.

A transzneműek mellett mozgolódik a HÖK

A diákvezér által megosztott levél írója azt kifogásolta, hogy a magyar kormány által április elején benyújtott törvényjavaslat előírná, hogy "mindenkinek a születési neme szerepelne a személyi irataiban". Szerinte ez súlyos diszkriminációt jelentene a "magyar transznemű emberekkel" szemben. "Így nőként élő, nőnek kinéző embereknek férfi iratokkal kellene élniük, férfi kórterembe kerülnének a kórházban, stb. Ugyanígy járnának a transznemű férfiak, és még sorolhatnánk, hogy mennyi nehézséget és igazságtalanságot okozna ez számukra" - részletezte, hogy a javaslat megszavazása esetén milyen méltánytalanság érné ezt a társadalmi csoportot.

A szerző szerint éppen ezért eljött az ideje annak, hogy "felszólaljanak az igazságtalanság ellen". Mivel a járványügyi előírások miatt most nincs mód tüntetésre, ezért videókészítős akciót hirdetett meg a transznemű emberek védelme érdekében. Mindenkit arra kért, hogy mobiltelefonjával készítsen egy "sima, állított" felvételt, amiben elmondják, hogy "kiállok a transznemű emberekért, töröljék a 33-ast!"

Levele végén a hallgatói érdekvédői szerepéből végképp kiesve az egyetemi HÖK-vezér is állást foglalt az ügyben.

Csernai búcsúzóul hozzátette, "Anna azt kérte, hogy aki csatlakozna, az legkésőbb május 2-ig küldjön anyagot, hogy még azelőtt nyilvánosságra kerülhessen a dolog, mielőtt szavazásra bocsátják a törvényjavaslatot."

A Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete Forrás: MTI

Upor László megvédte őket

Mivel a hallgatói önkormányzatok feladata a tanulók érdekeinek képviselete, nem pedig az ideológiai-politikai kérdésekben való állásfoglalás, legkevésbé a politizálás (legyen az bármilyen kérdés), ezért az intézmény vezetéséhez fordultunk az ügyben. Kérdéseinket Upor László rektorhelyettesnek címeztük, ezek a következők voltak:

  • Egyetért-e azzal, hogy az egyetemi HÖK, illetve annak vezetője "a transznemű emberek számára bevezetett jogi nemváltoztatás korlátozása elleni tiltakozással" foglalkozik?
  • Ön szerint helyesen járt-e el - elvben az egyetem hallgatóinak érdekeit képviselő - HÖK-elnök, amikor nagy nyilvánosság előtt egy ideológiai kérdésben foglalt állást?
  • Mi a személyes véleménye az ügyről?

Hiába érdeklődtünk a rektorhelyettesnél, választ nem kaptunk tőle.

Arra, hogy miért a hallgatás mellett döntött, a 24-nek adott szombati interjújában adta meg a választ. Upor szavaiból kiderült, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápol az egyetemi HÖK-kel és annak képviselőivel. "Először is nagyon komoly az együttműködés a hallgatói önkormányzattal – és messze nem csak azokban a kérdésekben, ahol muszáj" - szögezte le az egyetemi vezető, aki védelmébe vette a nyíltan politizáló, ideológiai kérdésekben állást foglaló hallgatói önkormányzatot.

Próbálták eltussolni Gothár ügyét

Mint ismert, a Színművészeti Egyetemet mostanában nem kerülik el a botrányok: az színművészeti egyik legbefolyásosabb tanára éppen Gothár Péter volt, a Katona József Színház rendezője. A felsőoktatási intézmény komoly erőket mozgósított annak érdekében, hogy - legalábbis náluk - eltussolja az ügyet. Upor László azonban elszólta magát, miszerint az egyetem által lefolytatott vizsgálaton baráti hangulatban, tisztelettel kérdezgették a több nőt is zaklató és/vagy hatalmi helyzetével visszaélő tanárukat. A botrány kirobbanása után néhány héttel a Katona vezető színésznője, a Kossuth-díjas Szirtes Ági maga mesélte el a Klubrádiónak, szívbeteg lett Gothár Pétertől, mert annyiszor megalázta, terrorizálta. A Színművészeti egyik tanára, Janisch Attila egyébként balliberális intézménynek nevezte a Színművészetit.

Mint ismert, a Színművészetit ugyanaz a kör uralja, mint a Katonát. A hazai színházi életet irányítani próbáló Ascher Tamás-Máté Gábor-Gothár Péter világról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.