Vágólapra másolva!
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött ma reggel a május-júniusi érettségi időszak.
Vágólapra másolva!
A vizsga előtt kint várakoztak, biztonságos távolságban a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium érettségizői Fotó: Koncz Márton - Origo

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hétfőn

középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek.

Valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítanak. Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kapott, a vizsgák előtt alaposan kitakarították az épületeket, ellenőrizték a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos a takarítás az iskolákban.

A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat.

Gyülekező érettségizők a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium előtt Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten.

Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldani:

az elsőre 90 percet kapnak. A feladatlap egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Ennél szintén választani lehet, egy műértelmező szöveget kell megírni, amelynek 400-800 szóból kell állnia. Ez lehet egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése.

A magyar vizsgákat kedden a matematika írásbeli követi.

A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium egyik diákja Fotó: Koncz Márton - Origo

Köszönet a tanároknak

Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelési államtitkára az Operatív Törzs vasárnapi tájékoztatóján köszönetet mondott minden tanárnak, aki munkát vállalt az érettségin, mert a vizsga az ő áldozatvállalásuknak köszönhetően szervezhető meg.

Érettségizők a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban Fotó: Koncz Márton - Origo

Az idősebb, krónikus beteg pedagógusokat tehermentesítették. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy nem kötelező részt venni az érettségi vizsgán,

még ma reggel is meggondolhatták magukat a diákok.

Ősszel is lesz érettségi és a keresztféléves felsőoktatási felvételit is meghirdetik.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Óriási többség támogatja az érettségi megtartását

A magyarok 72 százaléka egyetért

azzal, hogy megkezdődnek a központi írásbeli érettségi vizsgák, s csak 19 százalékuk osztja az ellenzék véleményét, miszerint inkább a helyi iskolákban kapott jegyekből kellett volna jegyet ajánlani – ez derül ki a Nézőpont Intézet április utolsó két napján készített telefonos kutatásából. Négyből hárman,

76 százalék „teljes mértékben" vagy „inkább" elégedett a kormány „koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel".

A kormánnyal más kérdésekben kritikus választók 37 százaléka is elégedett a kabinet lépéseivel.