Karácsony Gergelyék továbbra sem törődnek az általuk fenntartott Pesti úti idősotthonnal

Budapest, 2020. április 17. Katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 17-én. Ezen a napon befejeződött a fertőtlenítés az intézményben, ahol több mint kétszáz koronavírus-fertőzöttet találtak, tizennyolcan meghaltak. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
71 új esetet regisztráltak a hatóságok, ezzel 1834-ra nőtt a magyarországi koronavírusos megbetegedések száma. Müller Cecília országos tisztifőorvos szombaton arról beszélt, hogy Magyarországon egyelőre nem robbant be a járvány. A hétvégére több települést is lezártak, volt olyan város, ahol éjszakára kijárási tilalmat vezettek be. Európa egyes országaiban enyhítenek a korlátozásokon, máshol kétségbeesetten harcolnak a vírus ellen. A szombat összefoglalója.
Vágólapra másolva!

71-gyel nőtt a koronavírusos betegek száma itthon. Ezzel összesen 1834 főre emelkedett a számuk. A kormányzati tájékoztató portál közlése szerint meghalt újabb 16 krónikus beteg, akik közül szinte mindenki idős ember volt (az egyetlen 60 év alatti áldozatnak nagyon súlyos alapbetegségei voltak). Ezzel 172 főre nőtt az áldozatok száma, ugyanakkor eddig 231-en gyógyultan távoztak a kórházból. 21 főre nőtt a Pesti úti idősotthonban meghaltak száma is.

Továbbra sincs orvos a Pesti úti idősotthonban. Az Origo információi szerint továbbra sincs a helyszínen főállású orvos a Pesti úti idősotthonban. Ezt támasztja alá, hogy Karácsony Gergely továbbra sem cáfolta értesüléseinket. A Fidesz-KDNP pártszövetség még pénteken tett fel kérdéseket az intézménynek, azonban a főpolgármester ezekre sem válaszolt. A kormánypártok többek között azt szeretnék megtudni, igaz-e, hogy mai napig nincs főállású orvosa az ország első gócpontjának, és hogy miért írattak alá titoktartási szerződést a korábbi orvossal.

Operatív Törzs: még nem lehet robbanásról beszélni. Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy bár folyamatosan nő a fertőzöttek száma, de még nem olyan mértékű, hogy robbanásról lehetne beszélni. Ettől függetlenül mindenféle forgatókönyvre fel kell készülni - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy több mint százzal nőtt a súlyos tüneteik miatt kórházi ellátásra szorulók száma az elmúlt napokban. "Összesen 829-en vannak kórházban, tehát az ő állapotuk súlyosabb" - foglalta össze. Müller Cecília megköszönte a katonák segítségét a Pesti úti idősotthon fertőtlenítésében. Kiemelte, hogy a fővárosi fenntartású intézményben a legsúlyosabb a helyzet, már 21-en haltak meg. Még tart a vizsgálat, ennek eredményéről később tájékoztatnak - fűzte hozzá.

Hatmillió maszk és hárommillió gumikesztyű érkezett Kínából. Szijjártó Péter elmondta, hogy a maszkokat és a kesztyűket négy repülőgép hozta két kínai városból; a felszereléseket a központi raktárba viszik, miután elvégezték a vámolást és a minőségellenőrzést. "Mintegy ötvenszer fordultak a Wizz Air repülőgépei a Kínát Magyarországgal összekötő légihídon" - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.

Szigorú kijárási korlátozások a hétvégén. A hétvégére sok települést lezárnak a koronavírus-járvány miatt, több városban éjszakára kijárási tilalmat vezetnek be. Az önkormányzatok a kormány felhatalmazása alapján újra elrendelik vagy meghosszabbítják, illetve néhol szigorítják a korábbi korlátozásokat. A hétvégén ismét lezárják a Margitszigetet is. A részleteket itt tudják elolvasni.

A kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította Gödöt. A magyar gazdaság újraindításának egyik legfontosabb eleme a Samsung SDI beruházása, mellyel hazánk a hagyományos autóipar után a modern, elektromobilitásra épülő autóipar európai fellegvára is lesz - ezzel indokolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormányzati döntést. Ennek értelmében a kijelölt területeken bizonyos közterületek, közparkok, közutak tulajdonjoga a megyei önkormányzatra száll át, akárcsak a helyi adóztatás joga. Göd esetében a rendelkezés azt jelenti, hogy a város innentől kezdve nem rendelkezhet a Samsung-gyártól származó iparűzési adóval. Mint ismert, a Pest megyei településen elharapódzott a korrupció. Balogh Csaba momentumos polgármester egy, az Origo birtokába jutott felvételen arról beszélt, hogy "korrupciógyanús ügyek kerültek elő" a városban. Mindeközben Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester közpénzosztogatásba kezdett: a veszélyhelyzet ideje alatt jelentősen megemelte a fővárosi cégek vezetőinek fizetését.

Egészségügyi dolgozók a Vigoi Povisa kórházban Forrás: AFP/Miguel Riopa

Már több mint huszonháromezren haltak meg a járványban Olaszországban. Először csökkent ötszáz alá a koronavírus-fertőzés egy nap alatt szedett halálos áldozatainak száma az elmúlt hét alatt. A járvány kirobbanása óta 175 ezer 925 ember koronavírustesztje bizonyult pozitívnak. A vírus terjedésének február 20-i kezdete óta 131 orvos halt meg.

Spanyolországban a kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását. Pedro Sánchez kormányfő elmondta, javasolni fogják a korlátozó intézkedések fenntartását május 9-ig, azonban azzal az enyhítéssel, hogy a gyerekek egy meghatározott időkeretben kimehessenek az utcára április 27-től. A mediterrán országban a járvány halálos áldozatainak száma meghaladta a 20 ezret. A fertőzés 20 043 életet követelt eddig a dél-európai országában. A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben, mint pénteken, amikor 585 volt az áldozatok száma.

Franciaországban az elmúlt 24 órában 642 új halálos esetet regisztráltak a hatóságok, ezzel 19 323-ra emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett áldozatainak száma. Kórházban szombat este 30 639 fertőzöttet kezeltek, ami 551-gyel kevesebb, mint az előző nap. Közülük 5833-an voltak intenzív osztályon, ami pedig 194-gyel kevesebb, mint pénteken. A kórházakban immáron negyedik napja csökken a betegek száma, az intenzív osztályokon pedig tízedik napja egyre kevesebb a súlyos beteg. Szombaton 1563-an távozhattak gyógyultan, és ezzel 35 983-ra emelkedett a kórházban március 1-je óta meggyógyultak száma. A regisztrált fertőzöttek száma 111 821-re emelkedett, 2569 új esetet jelentettek 24 óra alatt.

Májustól fokozatosan lazítják a korlátozásokat Portugáliában. Antonio Costa kormányfő az Expresso című napilapban megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy az új intézkedéseket április 30-án mutatják majd be. Jelezte, hogy a veszélyhelyzet május 2-ai lejártakor egyebek mellett az óvodák, a kiskereskedelmi üzletek és például a fodrászatok is újranyithatnak, ha úgy alakul a helyzet addig.
Utalt arra is, hogy még nyár előtt újra megnyithatják kapuikat az éttermek, a kávézók, a mozik és a kulturális intézmények is, de a tömegrendezvények továbbra is tiltva maradnak. Portugália március 18-án hirdetett veszélyhelyzetet a koronavírusra tekintettel. A körülbelül 10 milliós lakosságú dél-európai országban eddig csaknem 20 ezer igazolt esetet és 700 halottat regisztráltak.

Szlovéniában májusban döntenek arról, hogy az érettségi előtt álló diákok visszamehetnek-e az iskolákba. Az országban hétfőtől több, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott korlátozáson is enyhít: újra kinyithatnak az építőanyagot, háztartási gépeket értékesítő boltok, az autó-, motor- és kerékpárszaküzletek és szervizek, a vegytisztítók, a 400 négyzetméternél nem nagyobb üzletek - kivéve a bevásárlóközpontok üzleteit -, valamint a kutya- és macskaápoló szalonok, május 4-től pedig a fodrász és kozmetikai szalonok is. Szlovéniában csütörtökről péntekre 13-mal, 1317-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az előző naphoz képest négy újabb beteg hunyt el, ezzel 70-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma.