Sapkát húzott az arcára, így is felismerték a betörőt a rendőrök

rablás, Szabadszállás, dohánybolt, rendőrség
Vágólapra másolva!
Még tavaly ősszel, november 11-ére virradóra egy férfi betört egy szabadszállási dohányboltba. Hiába álcázta magát egy arcába húzott sapkával, így is hamar rájöttek a szabadszállási rendőrök, hogy kit kell keresniük. Az is kiderült, hogy mindent eladott, amit lopott és egy nap alatt elköltötte az összes pénzt. 
Vágólapra másolva!

A tolvaj alaposan felkészült,

kalapácsot és reszelőt is vitt magával egy szerszámos táskában, ez utóbbit a tetthelyen felejtette.

Betörte a bejárati ajtó üvegtábláját.

Egy lyukon mászott be az üzletbe, ahonnan pénzt és dohányárut vitt el.

Egy sapkát húzott az arcára, így próbálta álcázni magát, de a szabadszállási körzeti megbízottak a térfigyelő kamerák segítségével így rájöttek, kit takar a maszk.

Forrás: Police.hu

A lopással megalapozottan gyanúsítható 27 éves helybéli férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy a zsákmányt eladta, és az ebből befolyt összeget, valamint a lopott pénzt

kocsmában és étteremben költötte el mindössze egy nap alatt.

A tolvaj szabadlábon védekezhet. A kunszentmiklósi nyomozók lezárták a nyomozás, az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban megküldték az illetékes járási ügyészségre.