Locsolkodás miatt sem hagyhatja el senki az otthonát

Pásztor István Krisztián Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS igazoltatás kocsmai igazoltatás láthatósági mellény ÖLTÖZÉK rádió adó-vevő rendőr rendőri intézkedés söröző SZEMÉLY személyazonosító igazolvány TÁRGY törzszászlós Budapest, 2013. február 28.
Pásztor Istv
Pásztor István Krisztián rendőr törzszászlós rádió adó-vevőn keresztül ellenőrzi a kocsmai igazoltatás során begyűjtött személyazonosító igazolványokat Újpesten
Vágólapra másolva!
A kijárási korlátozás nem szeghető meg azért, mert valaki locsolkodni akar. Erre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában. Emellett arról beszélt, hogy a rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból a részeg sofőröket, csak másképpen, mint ahogy eddig. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök a koronavírus-járvány miatt szakítottak a korábbi gyakorlattal, amikor minden autót megállítottak. Most "célirányos ellenőrzést" végeznek,

a sofőrök magatartását figyelik, így szűrik ki a részeg vezetőket

- mondta Berzai Zsolt alezredes, majd hozzátette, aki

ivott, gyakran jelentősen túllépi a megengedett sebességet, cikázva, a sávokat gyorsan váltva közlekedik, nem indexel, nem köti be magát, és agresszív stílusban közlekedik, amivel veszélybe sodor másokat az úton.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az alezredes azt is elmondta, hogy a részeg sofőrökkel szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, "súlyosabb alkoholos befolyásoltság esetén pedig büntetőeljárást kezdeményeznek."

Évente 16 ezer olyan baleset történik Magyarországon, amelyben megsérül valaki,

ennek valamivel több mint nyolc százalékát az olyan vezetők okozzák, akik ittak, mielőtt a volán mögé ültek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

nemcsak a részeg sofőröket szűrik ki, hanem a kijárási korlátozás megszegőit is,

ugyanis - mint mondta - a húsvéti locsolkodás nem tartozik a kivételek közé, amelyek miatt az emberek elhagyhatják a tartózkodási helyüket.