Nyolcvankét embert kellett kimenekíteni egy égő házból Szombathelyen

Szombathely, tűz, lakás, 2020.04.18.
A tűz a Szűrcsapó utca egyik kilencemeletes épületében keletkezett
Vágólapra másolva!
Nyolcvankét embert kellett elővigyázatosságból kimenekíteni Szombathelyen egy kilencemeletes társasház hatodik emeletén keletkezett lakástűz miatt hajnalban. A balesetben nem sérült meg senki.
Vágólapra másolva!

A többemeletes ház egyik lakásának szobájában keletkezett a tűz.

A lángok átterjedtek a konyhára és a másik szobára is.

A lakásban tartózkodó ember idejében elhagyta otthonát.

A tűz a Szűrcsapó utca egyik kilencemeletes épületében keletkezett Forrás: YouTube/112 Press

A tűzoltók átszellőztették az épületet, és a kimenekítettek mindenkit. Az utcán, majd az épület földszintjén várakozó lakók később visszatérhettek otthonaikba.

Forrás: YouTube/112 Press

A lángokban károsodott az épület homlokzata, amit az ott elhaladó gyalogosok védelme miatt meg kellett bontani.