Megölte és elásta élettársát Dávodon egy nő a gyanú szerint

Vágólapra másolva!
Nyár közepén kezdett veszekedni az asszony az élettársával, aminek verekedés lett a vége. A verekedés után a férfi a teraszon összeesett. A nő ezt kihasználva a védekezésre képtelen férfi fejére egy szemetes zacskót húzott, és azt erősen megkötötte a gyanú szerint. A férfi pillanatok alatt megfulladt.
Vágólapra másolva!

Miután az 52 éves férfi meghalt, a testét az asszony maró hatású anyagokkal öntötte le, majd elásta a gyanú szerint.

Forrás: Origo

Később másoknak azt állította, hogy

élettársa külföldre ment dolgozni, azonban eltűnése gyanússá vált, ezért jelentették a rendőrségen.

Végül az egyik rendőr találta meg a holttestet.

A letartóztatásban lévő 49 éves nő ellen hamarosan vádat emelhetnek.