Már lehet jelentkezni az Emmi Nemzeti Tehetség Program pályázataira

NOVÁK Katalin; PÉLY Barna
Budapest, 2020. február 28. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Pély Barna zenész, a kampány védnöke a Nemzeti Tehetség Program Mert a tehetség számít! elnevezésű, a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásáról szóló kampánynyitó sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. február 28-án.
Vágólapra másolva!
Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által koordinált Nemzeti Tehetség Program 2020/2021-es tanévre szóló 22 nyílt pályázatának - köztük a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjnak - felhívása az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) oldalán, a www.emet.gov.hu címen.
Vágólapra másolva!

A szaktárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy

ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére,

valamint, hogy 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás, vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.

Budapest, 2020. február 28. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Pély Barna zenész, a kampány védnöke a Nemzeti Tehetség Program Mert a tehetség számít! elnevezésű, a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásáról szóló kampánynyitó sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. február 28-án. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje, a koronavírus-járványra tekintettel, 2020. december 31-re módosítható, ha a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél.

Ha a 2019. évi támogatottak módosítanának a határidőn, figyelniük szükséges arra, hogy ha a 2020/21-es tanévben is fut támogatott programjuk, úgy a 2020. őszi félév során párhuzamosan zajló programjaikat szakmai és pénzügyi szempontból is egymástól elkülönítetten valósítsák meg.
A közleményben hangsúlyozták azt is, hogy a magyar kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása.

A Nemzeti Tehetség Program az adófizetők "második" 1 százalékának felajánlásából és központi költségvetési támogatásból működik, amelynek köszönhetően évente mintegy 350 ezer fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba.

A program ebben az évben is várja az szja- felajánlásokat a 1823-as technikai számon. Részletes információk a Nemzeti Tehetség Program online felületein a www.nemzetitehetsegprogram.hu weboldalon, és a közösségi médiában a www.facebook.com/1823.hu, valamint a www.instagram.com/nemzetitehetsegprogram oldalakon olvashatók.