Tokodi gyilkosság: gyerekei az anyjuktól akarják hallani, miért ölt

„Apánk jó ember volt” – A könnyeivel küszödve elevenítette fel a drámai pillanatokat a Tokodon halálra késelt férfi fia
A nappaliban a szőnyegen hatalmas vérfolt, itt feküdhetett M. Ferenc, amikor rátaláltak a gyerekei
Vágólapra másolva!
Egy 54 éves tokodi asszony vasárnap végzett a férjével, egy késsel szíven szúrta. Gyerekeik a Borsnak beszéltek arról, hogy édesapjukat, korábbai kívánságára, koporsóba teszik és ha a letartóztatás alatt álló anyjukat elengedik a temetésre, megengedik, hogy ebúcsúzzon az áldozatától. De akkor kérdezni fognak valamit. 
Vágólapra másolva!

A testvérek megbeszélték, hogy többé nem tartják a kapcsolatot az anyjukkal, de meggyilkolt apjuk temetésen, az utolsó találkozásukon, kérdőre vonnák az asszonyt.

- mondta el a Borsnak a 20 éves fiú, akit vasárnap hívott a testvére azzal, hogy siessen a szüleik házához, mert

az anyja az imént közölte vele, hogy megölte az apjukat.

Forrás: Blikk

A fiatal férfi ért először a helyszínre, ahol vasárnap, egy családi buli után részegen veszekedtek a szülők. Ez fajult odáig, hogy

az asszony egy 8,5 centi pengehosszúságú bicskával egyszer csak szíven szúrta a férjét.

Az egyik fiú elmondása szerint az anyjuk agresszívvá vált, amikor ivott.

Az asszony egyébként meg akart szökni a gyilkosság után,de

a de a gyerekei visszatartották, amíg a rendőrök nem érkeztek meg. A nyomozók a helyszínen elfogták és bevitték a kapitányságra, ahol gyilkosság megalapozott gyanújával hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.

Forrás: police.hu

Az asszony részletes vallomást tett, amiben azt mondta, hogy a gyilkosság előtt a férje hosszan szidta őt. Tegnapra kiderült, hogy

az asszony 2006-ban a saját fiát is megtámadta egy késsel.

A férfi elmondása szerint pénz miatt alakult ki közöttük vita, aminek hevében az

anyja többször mellkason szúrta és 40 centi hosszan megvágta az oldalán.


- mondta a férfi, aki már bánja, hogy akkor nem mondta el a teljes igazságot.

tokodi gyilkosság Forrás: police.hu

Tegnap a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség javaslatára a bíróság egy hónapra elrendelte a férje meggyilkolásával vádolt asszony letartóztását a bíróság.