A járvány gócpontja lett a Karácsonyék által fenntartott Pesti úti idősotthon, több országban csökken a súlyos betegek száma

Pesti úti idősotthon koronavírus korona vírus fertőzés járvány betegség fertőtlenítés katona katonaság idősek otthona
Vágólapra másolva!
1652-re emelkedett az új típusú koronavírussal regisztrált esetek száma Magyarországon. Kialakult Magyarország első járványügyi gócpontja, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonban. Az ügyben jelenleg is tart a vizsgálat. Az Origo kiderítette, hogy március huszadikától kezdődően hetekig nem volt főállású orvos a Pesti Úti Idősek Otthonában, akkor amikor a koronavírus járvány az intézményben kitört. Az elmúlt 24 órában másfélmillió védőruha, százezer kesztyű, ötvenezer teszt és kétszáz lélegeztetőgép érkezett Magyarországra. Az Origo csütörtök esti összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Szerdáról csütörtökre 1652 főre emelkedett azok száma, akiknél kimutatták az új típusú koronavírussal való fertőzöttséget. 8-an meghaltak többségében idősek, akik más, krónikus jellegű megbetegedésekkel is küzdöttek.

Az ő számuk így 142 főre emelkedett, de

közben nőtt a gyógyultak száma is, 199-re.

Továbbra is a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, a kijárási korlátozásokat pedig be kell tartani, ez különösen vonatkozik az idősekre és a budapestiekre, mivel

az összes regisztrált estet nagyjából 60 százaléka a fővárosban és az azt körülvevő Pest megyében fordul elő.

Magyarország koronavírus-térképe Forrás: KORONAVIRUS.GOV.HU

Kormányinfó: egy héttel meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat, néhány esettől eltekintve csak írásbeli érettségi lesz

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón közölte:

Egy héttel meghosszabbítják a járványügyi korlátozásokat,

az önkormányzatok pedig szabadon eldönthetik, hogy hétvégére vezetnek-e be szigorításokat, vagy sem.

A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy

Az érettségivel kapcsolatban elmondta, hogy azoknak lesz lehetőségük a vizsgákat letenni, akik továbbtanulnak.

Ez 83 ezer diákot érint, közülük 3178 tanuló kivételével pedig nem lesz lehetőség szóbeli, csak írásbeli vizsgákra.

A többiek ősszel is érettségizhetnek.

Gulyás kiemelte, hogy

A kormány a járvánnyal összefüggésben döntött a beszámolók és adóbevallások elhalasztásáról, a kártyás vásárlás lehetőségének szélesítéséről, áfakönnyítésről és a SZÉP-kártyára adható összegek emeléséről is.

– fűzte hozzá a miniszter.

Továbbá hangsúlyozta

az évente adható rekreációs juttatások összege 2020-ban emelkedik: a közszférában 200 ezerről 400 ezer forintra, a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer forintra.

Operatív Törzs: Gócponttá vált a Pesti úti idősotthon, zajlanak a vizsgálatok, kutasítják az irániakat

Az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta rá a figyelmet, hogy

Hozzátette:a

z egyikük megpróbált elszökni, ám a Terrorelhárítási Központ elfogta, és idegenrendészeti őrizetbe vette.

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy

Elmondta, hogy zajlanak az ellenőrzések az idősotthonokban, jelenleg két, a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben van nagyszámú beteg, a Pesti útiban és a Rózsa utcaiban.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy közülük csak egy számít gócpontnak, méghozzá a Pesti úti.

Arra, hogy Budapesten egy járványügyi gócpont alakult ki,

a főváros balliberális polgármestere, Karácsony Gergely még nem reagált.

Az Origo értesülésével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta Müller Cecília, hogy vizsgálják az orvosi felelősséget is, de ez a vizsgálat még mindig nem zárult le.

Ahogy arról reggel beszámoltunk, az Origo információi alapján, a Pesti úti idősotthonnak március 20. és április közepe között nem volt főállású orvosa, mivel az intézmény vezetése erre nem tartott igényt, dacára a tomboló koronavírus-világjárványnak. Ráadásképpen úgy nem volt főállású orvos az idősotthonban március 20. után, hogy a korábban ott dolgozó orvosnak március 31-ig szólt a szerződése, de a munkájára nem tartottak igényt. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben jelenleg 212 személynél mutatták ki a pozitivitást, a halottak száma pedig 13.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán beszámolt róla, hogy

csak az elmúlt 24 órában félmillió védőruha, százezer kesztyű, ötvenezer teszt és kétszáz lélegeztetőgép érkezett hazánkba,

a Kína-Magyarország légihídon.

Olaszországban csütörtökön 525 halálesetet regisztráltak. A halottak összlétszáma 22 170-re emelkedett. Ma 3786 új fertőzést diagnosztizáltak. Míg a napi halálesetek száma kis mértékben csökkent, addig a regisztrált fertőzöttek száma jelentősen, nagyjából 1100 fővel nőtt meg. A számuk így 168 941-re emelkedett. A viszont jó hírnek számít, hogy tovább csökkent az intenzíven kezeltek száma, a 4 ezer feletti csúcsról 3 ezer alá.

Spanyolországban csütörtökön 318-an haltak meg a koronavírus szövődményei követeztében. A halottak száma 19 130-ra nőtt. Ma 2157 új esetet mutattak ki. Mindkét szám csökkenést mutat. A fertőzöttek összlétszáma 182 816, jelenleg is a legtöbb a Európában. A halálesetek összességében véve magas száma miatt a spanyol jobboldali vezetője, Pablo Casado a közösségi oldalán kritizálta a madridi baloldali vezetést, jelentős késedelemmel vádolva a miniszterelnököt. Értékelése szerint a késedelem sok emberéletbe került.

Franciaországban 165 027-re emelkedett a fertőzöttek száma, amiből 17 164 főt csütörtökön regisztráltak. Ez a tegnapi 4560-hoz képest nagyon jelentős emelkedés, az oka azonban az, hogy egyrészt az idősotthonok nem mindennap jelentik az új eseteket, másrészt megváltoztatták a módszertant, már azokat is beleszámítják, akiknél még nincs teszteredmény, de egyértelmű tüneteket mutatnak. Ma 753-an haltak meg a vírus okozta szövődményekben, a halottak száma 17 920-re nőtt.

Jérome Salomon, az Egészségügyi Minisztérium járványügyi igazgatója este azt mondta, hogy a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, ez jelenleg 6248 főt jelent. Szerinte ez utóbbi adat emelkedésének lassulása arra utal, hogy a járvány Franciaországban elérte a tetőzést, „a vírus terjedése stabilizálódott, még ha nagyon magas szinten is".

Nagy-Britanniában ma 861 új halálesetet jelentettek. Eddig 13 729 ember halt meg a koronavírussal összefüggő megbetegedésekben. Csütörtökön 4617 személynél mutatták ki a fertőzést, az összlétszámuk így 103 093-ra emelkedett. Mindkét szám esetében minimális emelkedés tapasztalható. Dominic Raab külügyminiszter, aki a lábadozó Boris Johnson miniszterelnököt helyettesíti, közölte, hogy a kormánya még legalább három héttel meghosszabbítja a kijárási korlátozásokat.

A szinte üres London pénzügyi negyedének néhány ikonikus épülete tükröződik egy ablaküvegen 2020. április 15-én. Forrás: MTI/EPA/Neil Hall

Németországban a regisztrált fertőzöttek száma 135 843, ebből 1090 az újonnan diagnosztizált eset. Csütörtökön 86-an haltak meg, összlétszámuk pedig 3890. Mind az új fertőzések, mind a halálozások tekintetében csökkenés mutatható ki. Németországban a csökkenés jelentős mindkét szám esetében. Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök arról beszélt, hogy szerinte idén nem lesz Oktoberfest.

Az Amerikai Egyesült Államokban ma 1796 halálesetet diagnosztizáltak. A halottak összlétszáma 34 384. Csütörtökön 25 067 új fertőzést mutattak ki. Mindkét szám esetében csökkenés tapasztalható. A fertőzöttek összlétszáma 673 215.

Még mindig New York államban a legsúlyosabb a járványhelyzet. Az államban a fertőzöttek létszáma 226 343, amiből ma 7 636 személyt regisztráltak. A halottak összlétszáma 16 251, ebből csütörtöki eset 606. Ha New York független ország volna, akkor a világ legfertőzöttebb állama lenne.

Világszinten

meghaladta 2 millió 170 ezret a koronavírussal fertőzöttek száma, ebből 547 ezren meggyógyultak, 145 ezren pedig meghaltak.