A kivételes esetektől eltekintve csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek

tini szelfi Kötelező önkéntes munka, avagy a teherként megélt érettségiig vezető út
Vágólapra másolva!
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány döntése alapján - a kivételes eseteket leszámítva - csupán írásbeli érettségi vizsgákat szerveznek idén a koronavírus-világjárvány miatt. Az érettségi május 4-től kezdődik.
Vágólapra másolva!

Kizárólag azoknak lesz lehetőségük érettségit tenni, akiknek a továbbtanulás miatt erre szükségük van, ez mintegy 83 ezer diákot érint.

A mostani vizsgaidőszakban előrehozott vizsgákra nem lesz mód

– jelentette ki Gulyás Gergely.

- mondta a miniszter.

Hangsúlyozta:

szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint.

A többi esetben tehát kizárólag írásbeli vizsgák lesznek.

- tette hozzá Gulyás Gergely.