Fesztiválon akarták árulni az elrejtett, előre kiadagolt drogot

Vágólapra másolva!
Most emeltek vádat, minősített kábítószer-kereskedelem miatt, a tavaly nyáron elfogott budapesti férfiak ügyében, akiket jelentős mennyiségű kábítószert rejtettek el azért, hogy egy fesztiválon árusítsák majd.
Vágólapra másolva!

Tavaly július 25-én, a nyomozás adatai szerint három budapesti férfi megegyezett, hogy egy fesztiválon kábítószert fognak árulni és ennek érdekében nagy mennyiségben bevásároltak, a különböző drogokból.

Forrás: police.hu

Az összesen 800 gramm marihuánát, 150 gramm MDMA-t és 22 gramm kokaint, előre kiadagolva becsomagolták.

Majd terepszemlét tartottak a fesztivál területén, szállást foglaltak, és az ellenőrzések kijátszása érdekében

elrejtették a kiszemelt helyre, egy fás-bokros területen a papírtáskába pakolt drogokat.

Forrás: police.hu

A rendőrök éjszaka, egy sárbogárdi panzióban fogták el a három budapesti férfit, majd az elrejtett kábítószert is megtalálták és lefoglalták.

A főügyészség a vádiratában letöltendő fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást javasol a három férfival szemben, és a lefoglalt kábítószer elkobzását. Valamint mindhármuk letartóztatásának fenntartását javasolják az elsőfokú ítélet kihirdetéséig.