Fertőtlenítésre hivatkozva loptak meg több idős embert Budapesten

Vágólapra másolva!
Idős embereket lopott meg egy férfi és a társa Budapesten. Azt állították, hogy fertőtlenítést tartanak, közben azonban az áldozataikat meglopták. Egyiküket letartóztatták, a másik szabadlábon védekezhet. 
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint egy húszéves férfi

március 27. és április 15. között több fővárosi kerületben, négy idős embert lopott meg.

Az állította nekik, hogy a házat fertőtleníti, amikor azonban bejutott, eltett mindent, amit csak ért, ékszereket és pénzt is.

Három alkalommal egy huszonhét éves nő volt a társa.

Lopással és kifosztással gyanúsítják a férfit, akit már le is tartóztattak, a nőt bűnügyi felügyelet alá helyezték, ő nem hagyhatja el a fővárost, és hetente jelentkeznie kell a rendőrségen.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mivel szerintük egy, a járványhelyzetre hivatkozva elkövetett sorozatcselekmény esetén az enyhébb kényszerintézkedés alkalmatlan a bűnismétlés veszélyének kizárására.