Meggyilkolta élettársát egy tatabányai nő

Vágólapra másolva!
Egy tatabányai nő márciusban brutálisan meggyilkolta az élettársát a gyanú szerint miután összevesztek egymással. Az ügyészség azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Az egyik tatabányai munkásszállóban italozott együtt a nő és az élettársa március 21-én este.

Később összevesztek, majd a nő egy 24 centi pengéjű késsel nyakon szúrta a férfit, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A gyilkosság miatt folyamatban lévő ügyben az ügyészség azt javasolta, hogy a bíróság 3 hónappal hosszabbítsa meg a letartóztatását, mivel fennáll többek között a bűnismétlés veszélye – írja közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.