Minősíthetetlen stílusban gyalázza a vidéki embereket Demszky Gábor volt tanácsadója

Vágólapra másolva!
A vidéki Magyarországon élőket sértegeti a Népszavában közölt írásában Bruck Gábor, Demszky Gábor és az SZDSZ egykori kampányfőnöke - a megdöbbentő stílusban gyalázkodó írást a Magyar Nemzet vette észre. Az egykori kampányfőnök írása semmiben nem különbözik Bangóné Borbély Ildikó patkányozásától, ugyanolyan durván sértő. Ami az igazán tanulságos: a baloldali politikusok és értelmiségük már annyira elszakadtak a valóságtól, annyira saját szűk buborékukban élnek, hogy ezeket a sértéseket - amiket eddig csak egymás közt mondtak ki - szalonképesnek gondolják.
Vágólapra másolva!

A volt kampánytanácsadó és SZDSZ-es kommunikációs igazgató mindenféle forrás megjelölése nélkül hamis statisztikai adatokkal kezdi cikkét, azt sugallva, mintha a magyarok 70 százaléka gyengének és kiszolgáltatottnak érezné magát. Mivel ez nincs így, a levont következtetések is nyilvánvalóan hamisak. Pontosabban: hamisak lennének, ha lennének. Bruck azonban ehelyett inkább gyalázkodásba kezd.

A szokásos baloldali hazugságokat szajkózva többször is leírja, hogy a kormány a kampányaiban zsidózik és cigányozik - ami egyértelmű hazugság.

Az egykori kampánytanácsadó ezt írja a baloldal által mélységesen megvetett vidéki szavazókról: "ami felizgatja és egyben tartja Orbán 2,5 millió szavazóját, az az „őrület", amely az ellenzéki oldalon elfogadhatatlan. Orbán szavazóinak a többsége elszigetelten, bezárva él, leginkább vidéken, és úgy száz év választja el őket Európától".

Vagyis az ellenzéki szavazó normális, a fideszes őrült, és elmaradott. Ebben a jelszavak nem változtak:

ez az SZDSZ mucsaizása, és a valójában általuk soha meg nem értett és megérteni nem is akart Európa istenítése.

Bruck ezt írja a vidéki ember gondolkodásáról: "Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül (...) A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami közvetlenül érinti a személyes, vagy a család biztonságát."

A legdöbbenetesebb azonban az, amikor hüllőknek nevezi a fideszes szavazókat: Szerinte ugyanis "először a primitív hüllőagy fejlődött ki, hívhatjuk ezt krokodilagynak is. Ez elsősorban a túlélésért felel, és erős érzelmeket generál". Demszky kampánytanácsadója szerint a fideszes szavazók csak ezt használják. Ellentétben a "magasabb rendű" ellenzékiekkel, akik már a legfejlettebb agyi rétegekkel, gondolkodnak, az "értelem, az elemzés, az érvelés központja, a komplex dolgok" megértésével foglalkoznak.

A végén a kampánytanácsadó rátér valószínűleg legfontosabb céljára: rehabilitálni akarja Gyurcsány Ferencet. Azt írja, hogy nem szabad azzal foglalkozni, hogy Gyurcsány Ferenc mit csinált. Szerinte az kell, hogy "az ellenzéki szavazók végre túllépjenek azon a dilemmán, hogy Gyurcsány sokat hibázott annak idején (...), Gyurcsány nélkül nem lehet győzni (...), jelenleg ő az egyetlen "political animal" az ellenzéki oldalon".

Ezzel - nyilván akaratán kívül - elismeri, hogy mennyire tehetségtelenek azok az ellenzéki politikusok (Cseh Katalin, Donáth Anna, Gyurcsányné), akiket a cikkben korábban magasztalt.