Századvég: A gazdaságvédelmi intézkedések vannak az álhírek kereszttüzében

Koronavírus, vírus, Budapest, maszk, arcmaszk, védőmaszk, mozgólépcső, Széll Kálmán tér
Vágólapra másolva!
A Századvég Alapítvány folytatja Fake News Figyelőjét, amelyben a pánikkeltésre, félretájékoztatásra vagy a veszélyhelyzeti intézkedések hatékony végrehajtását fenyegető álhírekre, véleményekre hívja fel a figyelmet. A legtöbb fake news az elmúlt héten főleg gazdasági kérdésekkel, a kormány gazdaságvédelmi akciótervével kapcsolatban jelent meg, ám továbbra is gyakori téma a koronavírus-törvény, hasonlóan a korábbi időszakban tapasztaltakhoz, valamint többször került a megtévesztések középpontjába a kormányzati intézkedések téves ismertetése is.
Vágólapra másolva!

A Fake News Figyelő elmúlt heti tapasztalatai azt mutatják, hogy az álhírek legnagyobb arányban gazdasági témájúak voltak.

Számos közülük a kormányzat egyes gazdasági lépéseit mutatta be félrevezető módon, hiányosan, vagy éppen megtévesztő összehasonlításban más országok intézkedéseivel.

Annak ellenére, hogy a Századvég Alapítvány áprilisi közvélemény-kutatása szerint a magyarok túlnyomó többsége egyetért a kormányzat gazdaságvédelmi rendelkezéseivel, azok vannak az álhírek kereszttüzében.

A valóságot nem fedő hírek, illetve megtévesztő állítások közel negyede foglalkozott az egyes kormányzati intézkedésekkel, és tett azokkal kapcsolatban hamis, megtévesztő, vagy félrevezető megállapításokat.

Ezen álhírek egyik legsűrűbben előforduló állítása az volt, hogy a kormány számos döntését – szemben más országokkal – lassan hozta meg. Ezzel szemben az egyes országos adatok és összehasonlítások alapján egyértelműen látható, hogy Magyarország az egyik leggyorsabban intézkedő állam volt Európában,

hiszen hazánk az első regisztrált fertőzést követően számos országnál (például Németország vagy Olaszország) hamarabb fogadott el gazdasági intézkedést, törölte el a nyilvános, tömeges rendezvényeket, vagy függesztette fel az oktatási intézmények nyitva tartását.

Gyakori témája volt a külföldön, Magyarországgal kapcsolatosan megjelent álhíreknek a magyar parlament működése. Számos olyan félrevezető, hamis információ jelent meg, vagy hangzott el külföldi laptól, médiaszemélyiségtől, vagy politikustól, amely azt állította, hogy a magyar Országgyűlés működését felfüggesztették. Ezt egyértelműen cáfolják a tények:

a magyar parlament továbbra is ülésezik, működése folyamatos.

A korábban tapasztaltakhoz hasonlóan továbbra is az a tendencia, hogy az egyes álhíreket – sokszor éppen egymásra hivatkozva –

átveszik egymástól a balliberális sajtóorgánumok, így azok könnyebben és gyorsabban tudnak terjedni a különféle online felületeken, csatornákon.

Az álhírek, félrevezető vagy félelemkeltésre alkalmas állítások, valamint ezek cáfolatának rendszerezett táblázata a Századvég weboldalán érhető el.