Benkő Tibor: Ötvenegy kórházban katonák lettek a kórházparancsnokok

Koronavírus, vírus, Budapest, Honvéd Kórház bejárata, látogatási tilalom, katona, katonaság
Honvéd Kórház bejárata a Dózsa György úton
Vágólapra másolva!
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. A héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
Vágólapra másolva!

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hozzátette: a katona kórházparancsnokok több megyében teljesítenek szolgálatot.

Veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú, hogy egységes irányítás alatt történjen a vírus elleni védekezés, központilag legyen irányítva az anyaggazdálkodás, és ellenőrizve az anyagfelhasználás - hangsúlyozta.

A kórházparancsnoki feladatkört a belügyminiszter irányítása alatt országos kórházparancsnok koordinálja.

A kórházparancsnokok közreműködőként, támogatóként vannak jelen, orvosszakmai, egészségügyi szakmai kérdésben nem döntenek.

Az 51 kinevezett katona parancsnoknak az a dolga, hogy az észrevételeket, igényeket, kéréseket eljuttassák az országos kórházparancsnokhoz, aki mellett azokat egy törzs feldolgozza és megküldi a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzsnek.

Katonák a Honvédkórház bejáratánál a Dózsa György úton Fotó: Szabó Gábor - Origo

A miniszter kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport - amelynek ő a vezetője - felmérte az ország működését biztosító létfontosságú vállalatokat. Ezek többek között az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, az oxigénellátást, az infokommunikáció, az energetika szektorából valók.

Több száz létfontosságú vállalat van,

közülük első körben 139-et választottak ki. Mostanáig 84 vállalatnál kezdték meg a munkát a honvédelmi irányító törzsek, a héten további vállalatokat választanak ki - közölte.

Benkő Tibor kérdésre válaszolva úgy értékelt: a magyar lakosság örömmel fogadta a katonák megjelenését a városokban.