Fidesz: A Soros-féle alapítvány célja a rasszista kártya kijátszása

Vágólapra másolva!
A gyöngyösi körzet fideszes országgyűlési képviselője szerint a gyöngyöspatai romákat képviselő alapítvány politikai célja a rasszista kártya kijátszása, annak bizonyítása, hogy Magyarországon rasszizmus, cigányüldözés és diktatúra van.
Vágólapra másolva!

Horváth László az M1 csatorna pénteki műsorában azt mondta,

a szegregáció csak ürügy, a cigány családok csak eszközök, Gyöngyöspata pedig az ehhez szolgáló csatatér.

„Ugyanakkor az is kérdés, hogy a magyar Soros Alapítvány és a Nyílt Társadalom Intézet által támogatott alapítványnak milyen üzleti érdekeltségei vannak a megítélt százmillió forint kapcsán" – mondta.

A politikus szerint a provokációt megtervező és megszervező alapítvány már az eljárás elején világossá tette szándékát, vagyis azt, hogy "beárazzák a szegregációt".

– mondta.

Horváth László azt is mondta, mindez azonban olyan mértékben sérti az igazságérzetet és rúgja fel a társadalmi békét, hogy olyan megoldást kell találni, ami "nem okoz háborút". Szerinte ezt a megoldást a természetben, oktatási szolgáltatásban nyújtott kártérítés jelenti.

„Annál is inkább, mert a pénz rövid távú előnyt jelent, ám ha képzést kapnak az érintett roma fiatalok, akkor hosszú távon javulnak az életesélyeik" - mondta a képviselő, aki szerint nem volt etnikai szegregáció az iskolában, csupán csak úgy osztották be a gyerekeket, hogy az egyik osztályba a jobb, míg a másikba a gyengébb képességű tanulók kerültek.