A román határrendészek 19 migránst állítottak meg a magyar határnál

nk20160222
A katasztrófavédelem munkatársa irányít egy a vajdasági oldalon tartózkodó migránsokat megfigyelő drónt a magyar-szerb határon felállított ideiglenes határzárnál, Mórahalom térségében . A hétvégén 501 határsértőt fogtak el a rendőrök
Vágólapra másolva!
A román határrendészek 19 határsértőt állítottak meg az elmúlt éjszaka a magyar határ közelében - közölte honlapján a határrendészet.
Vágólapra másolva!

Kevéssel éjfél után hőkamerákkal észleltek a határrendészek egy tizenöt tagú csoportot, amely a Bihar megyei Bors térségében gyalogosan tartott Magyarország felé, és száz méterre közelítette meg a román-magyar államhatárt. Az előzetes vizsgálat szerint a 12 felnőttből és három kiskorúból álló csoportot iraki állampolgárok alkották, akik

a zöld határon szerettek volna Magyarországra jutni, hogy onnan valamelyik nyugat-európai országba jussanak.

Az elmúlt este az Arad megyei Kürtös (Curtici) térségében is a román-magyar határ felé tartó bevándorlókat állítottak meg a román határrendészek. A négy férfiból álló csoport kétszáz méterre közelítette meg az államhatárt. Az előzetes vizsgálatok szerint a határsértők marokkói és algériai állampolgárok, akik

korábban menedéket kértek Romániában.

A román határrendészek mindkét esetben illegális határátlépési kísérlet miatt indítottak vizsgálatot.