Bedrogozva karambolozott az M1-esen, két ember meghalt

Vágólapra másolva!
Amfetamint és metamfetamint is bevett a vezetés előtt a vádirata szerint az a férfi, akinek utasai februárban haltak meg. A 28 éves férfi az M1-es autópályán Budapest felől Hegyeshalom felé ment, amikor kocsijával utolért egy kisteherautót, és nekiment. A kisteherautó az ütközéstől a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A férfi autója közben többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, ahonnan a másik oldali szalagkorlátnak lökődött, majd a belső forgalmi sávban állt meg.
Vágólapra másolva!

A férfi két utasa a helyszínen meghalt, a sofőr akár nyolc évet is kaphat.