Már szervezik a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítást

KOVÁCS Zoltán
Kápolnásnyék, 2019. december 27. Kovács Zoltán, az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, Gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember és szakíró domborművének avatásán 2019. december 27-én. A Fejér megyei közéleti panteon legújabb domborműve Nagy Benedek szobrászművész alkotása. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Folyamatban van a 2021-ben Budapesten megnyíló "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése - közölte Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos Kápolnásnyéken.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint eddig több mint 100 partnerrel kötöttek szerződést, és több mint 3 milliárd forintot utaltak ki vadásztársaságoknak, megyei kamaráknak, kulturális egyesületeknek, szakmai szervezeteknek.

Kovács Zoltán, az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, Gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember és szakíró domborművének avatásán 2019. december 27-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos a kápolnásnyéki Halász kastélyban megrendezett országos jótékonysági vadászat keretében megtartott, gróf Nádasdy Ferencnek emléket állító domborműavató ünnepségen elmondta, hogy

A kormánybiztos a dombormű avatása alkalmából méltatta, hogy gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember, vadászati szakíró 1872-ben az első vadászati törvény létrehozásában is részt vett.

Ez a tevékenysége máig mértékadó a vadászati jogban - emelte ki a politikus.

Gróf Nádasdy Ferenc vadász, vadgazdászati szakember és szakíró domborműve a kápolnásnyéki Halász kastélynál 2019. december 27-én. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

L. Simon László Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő ismertette, hogy a kápolnásnyéki Halász kastélyban található Fejér megyei közéleti panteon újabb domborművét Nagy Benedek szobrászművész alkotta.