Érdemes felkészülni, ilyen lesz a tömegközlekedés az ünnepek alatt

Átadták a 3-as metró felújított szakaszát, Budapest, 2019. március 30.
Budapest, 2019. március 30. A megújult Forgách utcai metróállomás 2019. március 30-án. Ezen napon átadták a 3-as metróvonal felújított északi, az Újpest-központ és Dózsa György út közötti szakaszát. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A MÁV azt kéri az utasoktól, hogy a megnövekedett forgalom miatt időben vegyék meg a menetjegyeket, a BKV szenteste napján három és négy óra között indítja utolsó járatait.
Vágólapra másolva!

December 24-én, kedden

az utolsó metrószerelvények 15.30 körül indulnak a belvárosból, a felszíni járatok pedig 15-16 óra között indulnak utoljára. A nappali közösségi közlekedési járatok reggel és napközben a szombati menetrendjük szerint közlekednek, egészen 15-16 óráig.

Az M3-as metróval az ünnepek idején, január 5-ig minden nap Újpest-központ és a Nagyvárad tér között lehet utazni. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között ebben az időszakban továbbra is metrópótló busz viszi az utasokat. December 27-től hosszabb üzemidővel, éjjel 1 óráig jár az M2-es és az M4-es metró, továbbá egész éjjel közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz.

A tavalyi évhez hasonlóan szilveszter éjjel egész éjszaka lehet utazni az M2-es, az M3-as (Újpest-központ és a Nagyvárad tér között) és az M4-es metróval, az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busszal, a HÉV-ekkel a szokásosnál lényegesen gyakrabban közlekedő éjszakai járatok mellett.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

December 24-én 16 óra után is közlekedik a H5-ös, a H6-os, valamint a H8-as és a H9-es HÉV.

Az esti órákban a H5-ös vonalon 30-60 percenként, a H6-os vonalon 120 percenként, a H8-as vonalon pedig 60 percenként indulnak a vonatok. A H9-es vonalon Csömörre cinkotai átszállással lehet eljutni, a Gödöllő felé tartó vonatokhoz csatlakozva.

December 24-ről 25-re virradóra az éjszakai, valamint az éjjel-nappal közlekedő járatokkal a munkanapi menetrendjük szerint lehet utazni.

Az éjszakai buszjáratok december 25-ről 26-ra (szerdáról csütörtökre) és december 26-ról 27-re (csütörtökről péntekre) virradóra a hétvégi menetrendjük szerint közlekednek. Karácsony napjain hajójáratok nem indulnak.

December 27-én és 28-án a szombati menetrend lesz érvényben. December 29-én a vasárnapi menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok.

December 27-től 31-ig hosszabb üzemidővel, éjjel 1 óráig jár a 2-es és a 4-es metró,

továbbá egész éjjel közlekedik az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz a fővárosban.

A szokásosnál lényegesen gyakrabban közlekedő éjszakai járatok mellett - a múlt évhez hasonlóan - egész szilveszter éjjel lehet utazni a 2-es, a 3-as (Újpest-központ és a Nagyvárad tér között) és a 4-es metróval, az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busszal és a HÉV-ekkel.

2020. január 1-jén szerdán a járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek. Január 1-jén a hajójáratok nem közlekednek.

Az ünnepi időszak közlekedéséről bővebben itt olvashat.

A MÁV arra figyelmeztet, hogy időben vegyük meg a jegyeket

Az ünnepi időszakban megnövekszik a forgalom a vasúton is, ezért a MÁV arra figyelmeztet, hogy a menetjegyeket vegyük meg időben, akár napokkal a tényleges utazás előtt.

A becslések szerint az ünnepek után 29-én, vasárnap jelentkezhet ismét nagyobb utasforgalom, de tömeges visszautazás leginkább január 1-jén délután, 2-án reggel, illetve az iskolai szünet végén, 5-én várható.

Ekkor ismét napi 100 ezer főt jóval meghaladó utasforgalom várható.

December 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, 2-án, csütörtökön már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

A MÁV-START a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül számos – a helyfoglalások figyelembevételével plusz kocsival kiegészített – InterCity-t is indít.