Külföldi tolvajokat fogtak a budapesti karácsonyi vásárban

Vágólapra másolva!
Külföldiekből álló zsebtolvajbandát fogtak el Budapesten, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában.
Vágólapra másolva!

A tolvajok nyitva felejtett táskákra, farzsebben tartott mobiltelefonokra és pénztárcákra "utaztak".

A öt horvát állampolgárból álló bandát a vásár területén járőröző civil ruhás rendőrök fogták el. Balotai Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője az M1-nek elmondta, az öt külföldi állampolgárt a kapitányságra vitték, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették őket.