Az ünnepek alatt is folyamatosan ellenőrzik a magyar határ körüli állapotot

határzár kerítés rendőrség rendőrautó
Röszke, 2016. március 19. A Magyar Honvédség Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékében (MH AIAK) szolgálatot teljesítő katonák járőröznek BTR 80-as páncélozott szállító harcjárművekkel a magyar-szerb határnál, Röszke és Ásotthalom térségében, az ideiglenes műszaki határzár mellett 2016. március 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
Az ünnepek alatt is a biztonság az első, folyamatosan monitorozzuk a magyar határ körüli helyzetet – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A főtanácsadó kiemelte, a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a balkáni útvonalat és közvetlenül a magyar határokat. Elmondta, hogy

nem mérséklődik, hanem romlott az európai migrációs helyzet idén az előző évhez viszonyítva.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Ujvári Sándor

A magyar határon jelentősen, több mint kétszáz százalékkal növekedett a migrációs nyomás,

ezért a katonai és rendőri erők a megfelelő létszámban és technikai támogatással végzik a feladatukat az ünnepek alatt is.

Bakondi György köszönetet mondott a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak, akiket arról biztosított, hogy minden szükséges támogatást megkapnak.

Tájékoztatása szerint pénteken 235 határsértőt fogtak el a magyar határokon, ennyi ember egy nap alatt 2015 óta nem próbálkozott illegálisan az országba jutni.

Közülük a román szakaszon tíz embert, öt palesztint és öt szírt, a szerb szakaszon pedig 38 esetben 225 embert, 195 szírt, 11 afgánt, 9 algériait, 3 tunéziait, 2-2 palesztint és irakit, valamint 1-1 líbiait, törököt és szudánit fogtak el.

Közölte, hogy Magyarország szerb határszakaszán a tavalyi hatezerhez képest idén eddig 14 551, a horvát szakaszon a tavalyi 139-cel szemben 299, a román szakaszon a tavalyi 204 helyett 490 illegális határsértőt fogtak el, az ukrán szakaszon pedig a tavalyi 57-tel megegyezik idén is a számuk. Hozzátette, hogy idén eddig 149 embercsempészt fogtak el, amíg tavaly egész évben 134-et.

A belbiztonsági főtanácsadó elmondta, hogy a bevándorláspárti erők továbbra is politikai nyomás alatt tartják Magyarországot, amit a tényadatokra és a magyar emberek biztonsági igényére hivatkozva a leghatározottabban visszautasít a kormány.

- fogalmazott. Hozzátette, hogy a tervezett betelepítésektől is megvédik Magyarországot, amik "számos politikai megnyilatkozásban tetten érhetők az elmúlt hetekben".

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a migrációs nyomás erősödése azt jelzi, hogy

nagy számú utánpótlás áll rendelkezésre és nem csökkentek azok a tényezők, amik a szervezésben, finanszírozásban, politikai támogatásban bátorítólag hatnak a migránsokra.

Emellett az, hogy Törökország körülbelül egymillió embert tervez visszatelepíteni szír területekre, számos embert útnak indulásra ösztönzött. Ez látszik abból is, hogy a magyar határnál elfogott határsértők legnagyobb része szír volt, míg korábban afgánok, pakisztániak és irániak voltak többségben.