Esős marad a hétvége

eső Budapesten 2019.11.04.
Vágólapra másolva!
Szinte az egész országban esni fog az eső vasárnap is, többfelé erős szél is lesz. A hőmérséklet elérheti a 15 fokot is, az éjjeli órákban sem lesz fagypont alatt.
Vágólapra másolva!

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég,

estig országszerte várható eső, jelentős mennyiség az ország északnyugati felén-kétharmadán valószínű.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Késő délután délnyugaton eláll az eső, ott a felhőzet is szakadozni kezd, de északkeleten egészen reggelig eshet.

Vasárnap délelőtt délnyugat felől megint megnövekszik a felhőzet, és délután, estefelé már szinte országszerte újból eshet az eső, délen jelentős mennyiség is hullhat.

Többfelé erős lesz a déli, délkeleti, majd vasárnap az északi, északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +10 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, keleten a melegebb.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 7 és 15 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

Európa

Európa jelentős részének időjárását egy hatalmas kiterjedésű ciklonrendszer alakítja. A hullámzó frontzóna a Skandináv-félszigettől Közép-Európán át egészen az Ibériai-félszigetig húzódik. A fronton peremhullámok is kialakultak, amiből a Földközi-tenger vidékén sokfelé esik az eső. Arrafelé több helyen a 30 mm-t is meghaladja a légoszlop nedvességtartalma, ami még nyáron is számottevőnek mondható érték.

Nem egy mérőállomáson 50-100 mm közötti összegeket regisztráltak, sőt a portugáliai Penhas állomáson 165, a szlovéniai Vogelen 216, míg a Dél-spanyolországi Grazalemában 290 mm esett.

A Kelet-európai-síkságon ugyanakkor magasnyomás helyezkedik el, területén sokfelé borongós, ködös az idő. Arrafelé napközben is fagypont körül alakul a csúcsérték, míg a kontinens más tájain jóval meghaladja az átlagot a hőmérsékleti maximum. A Kárpát-medence időjárását vasárnap estig két átvonuló mediterrán ciklon alakítja.