Tombol a kereszténygyűlölő baloldal Szolnokon

Vágólapra másolva!
Miután a szolnoki önkormányzati képviselő-testületben többségbe került a gyurcsányistáktól a jobbikosokig terjedő balliberális koalíció, az egyik legfontosabb döntésük az volt, hogy kinevezték a Szolnok TV élére a keresztényellenes, balliberális érzelmű Tóth Józsefet, aki nem sokkal ezután minden előzetes egyeztetés nélkül megszüntette a Napi Üzenet című ökumenikus vallási műsort. A helyi keresztény-konzervatív közösség megdöbbent a brutális, kommunista időket idéző vallásellenes cenzúrán. Noha a balliberális koalíció jóvoltából a Szolnok TV Zrt. felügyelőbizottságának elnöki székébe került a korábban katolikus értékekről papoló dr. Szotyori-Lázár Zoltán, volt városi Jobbik elnök, ő most semmit sem tett annak érdekékében, hogy a keresztény műsor megmaradjon. Nem mellesleg Szotyori-Lázár Vona Gábor bukott Jobbik-elnök keresztfia, aki a múltban vállalhatatlan stílusban alázta az erdélyi magyarokat.
Vágólapra másolva!

A Szolnok Televízióban már évek óta fut egy rövid, mindössze öt perces műsor, Napi Üzenet cím alatt, ahol a városban működő Ökumenikus Lelkészkör katolikus, református és evangélikus tagjai rendszeresen fogalmazhatták keresztény gondolataikat.

Nem sokkal az önkormányzati választások után a helyi közgyűlésben számbeli többségbe kerülő, a DK-tól a Jobbikig terjedő, magát Szolnoki Többségnek nevező testület a balliberális Tóth József személyében új embert nevezett ki a helyi televízió vezérigazgatói tisztségébe.

Ezzel pedig megpecsételődött a Napi Üzenet sorsa, a balliberális, keresztényellenes Tóth Józsefnek ugyanis az volt az egyik első dolga, hogy megszüntette a keresztény tartalmú műsort

írja az Alföldhír.hu.

A műsor megszűnését óriási csalódással fogadta a helyi keresztény-konzervatív közösség és Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester is.

A városvezető ezzel kapcsolatos gondolatait a közösségi oldalán is megosztotta.

A szomorú hírre sajtótájékoztatón reagáltak a Fidesz és a KDNP helyi szervezetei is.

Az üggyel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az úgynevezett Szolnoki Többség vezéralakja, Szotyori-Lázár Zoltán, korábbi városi Jobbik elnök semmit nem tett annak érdekében, hogy a keresztény műsor megmaradhasson, noha nyilván lett volna ráhatása, hiszen

a helyi balliberális többségű képviselő-testületnek köszönhetően Szotyori-Lázár lett a Szolnok TV Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

Ezt ő maga jelentette be a Facebook-oldalán.

Szotyori-Lázár hátteréről már több alkalommal is írtunk.

Elsősorban azt érdemes megjegyezni róla, hogy Vona Gábor bukott Jobbik-elnök keresztfia, akit felnőttkorában kereszteltek meg. Ekkor vette fel a Szotyori nevet.

Vona keresztfia korábban folyamatosan hangoztatta a keresztény-római katolikus értékeit, de most már egyértelmű, hogy

az új, jól fizető pozíciójában erről könnyen megfeledkezik.

A helyi önkormányzati testületben ülő két jobbikos képviselő sem tett semmit annak érdekében, hogy a keresztény tartalmú műsor megmaradhasson.

Szotyori-Lázár a balliberálisoknak való hízelgést nem most kezdte. Még 2018 elején vállalhatatlan stílusban gyalázta az erdélyi magyarokat.

Szó szerint ezt mondta: "Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt. (...) Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani – hogy nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság".