Magát okolja a győri tragédia után az anya, akinek két gyerekét megölték

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag mindenre képtelen az anya, akinek volt férje megölte két gyerekét egy láthatáson. És ugyanígy van ezzel a meggyilkolt gyerekek nagyanyja, és dédnagyanyja is. Közben pedig nagy szükség van rájuk, hiszen az apa ámokfutását, amelynek a végén öngyilkos lett, egy gyerek, egy hatéves kislány túlélte.
Vágólapra másolva!

"Ancsa lányom könnyek között vádolja magát a gyerekek halála miatt. Féltem őt, hiszen hiába próbálom vigasztalni, állandóan csak sír, magát okolja a történtek miatt" – mondta a Blikknek a nő anyja.

A nő azt is elmondta, hogy a legkisebb lányt, aki egyedüliként túlélte apja ámokfutását azzal a feltétellel engedték ki a győri kórházból, hogy pszichológushoz kell járnia, de úgy véli, az édesanyjára is ráfér a szakember segítsége.
Nem tudom, mit hoz majd a jövő. Itthon a tragédia óta nem beszélünk már karácsonyról, se a közös családi ünnepről, csak a gyász maradt nekünk. A volt vejem durva, nagyhangú férfi volt. A lányom mostani párja kedves, csöndes ember. Remélem, ő is tud segíteni abban, hogy a családom kilábaljon a mérhetetlen gyászból. Előttünk van még a temetés, de utána a kis unokám, Léna miatt muszáj talpra állnunk – mondta az asszony.