Kormányinfó: törvénymódosítás jöhet a győri gyerekgyilkosság után

GULYÁS Gergely; HOLLIK István
Budapest, 2019. december 19. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. december 19-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyerekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne. Éppen ezért törvénymódosításra lehet szükség.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség.

A miniszter rámutatott arra is, hogy a férfi a korábbi bűncselekményeiért, bár halmazatban követte el azokat, mégis indokolatlanul és elfogadhatatlanul gyenge büntetést kapott. Ilyen esetben a büntetési középértéktől való eltérést indokolni kell - fűzte hozzá -, vagyis itt azt, ha az öttől tizenöt évig terjedő büntetésnél a tízéves szabadságvesztésénél enyhébb büntetést vetnek ki.

Hiába jelenik meg a törvényekben 2010 óta a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák

- fogalmazott. Ha így tettek volna, a gyerekek még ma is élnének - jelentette ki.

Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy

ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani.

Ez jelenleg csak a bűnszervezetek esetében adott. A részletekről szólva elmondta: a férfi szeptember végi feltételes szabadságra bocsátásakor a bíróság sem a büntetés-végrehajtási intézet, sem az ügyészség javaslatát nem vette figyelembe, holott az elkövető nem mutatott aktivitást a sikeres társadalmi integrációja érdekében, és fenyítéssel is rendelkezett.

Győri gyilkosság Forrás: Origo

A szabadságra bocsátáskor pszichológiai szakvélemény nem készült, ugyanakkor a házaspár 2019-es bontópere során igen. Ez nem tárt fel kockázatot abban, ha az apa tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, ezért a bontóper során a szülői felügyeleti jogot ugyan megszüntették, de a fő szabálytól eltérve kivételt tettek, és a kapcsolattartás megtartása mellett foglaltak állást.

Gulyás Gergely kijelentette: az ügy nem alkalmas arra, hogy bárki abból aktuálpolitikai következtetést vonjon le, azt politikai haszonszerzésre használja.

Szólt a Kúria felelősségéről, és elmondta: Varga Judit igazságügyi miniszter ezért annak elnökéhez fordul, hogy a joggyakorlatot elemző csoportok

különösen az élet elleni bűncselekmények esetében vizsgálják meg, kellően szigorúak-e az ítéletek.

Gulyás feltette azt a kérdést is: van-e értelme az igazságügyi szakértők létének, ha ilyen esetben nem képesek szakmai kontrollt gyakorolni, valamint a kamarának, ha ugyanezt a szakmai kontrollt nem biztosíthatják az igazságügyi szakértők felett.

A miniszter kérdésre kijelentette azt is, hogy az Országgyűlés nem fogja ratifikálni az Isztambuli Egyezményt. Szerinte annak ehhez az ügyhöz semmi köze, és a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet ad.

Az egyezmény körüli "hisztéria" szerinte azért folyik, hogy a kormány fogadja el:

az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek, ezt azonban a kormány nem akarja elfogadni.

Gulyás Nagy Ervinről: Van, akinek azért jobban áll, hogy ha a tanult szöveget mondja

- ezt mondta Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva Nagy Ervin színész múlt heti kijelentéséről. Mint megírtuk, felháborító, káromkodásokkal teli, kocsmai stílusú interjút adott Nagy Ervin, a Katona József Színház színésze. Félnótásnak nevezte az országgyűlési képviselőket, de még egy ennél is durvább káromkodást használt rájuk, személyesen szidta Kocsis Mátét, a magyar politikai életet pedig pöcegödörhöz hasonlította.

Gyanús ügyek Szegeden

A tárcavezető szintén kérdésre elmondta, amennyiben igazak a sajtóban megjelent információk, akkor durva,

akár a büntetőjogi felelősségig terjedő összeférhetetlenség állhat fenn a Szegedi Törvényszék esetében,

amely előző héten másodfokon bizonyíték hiányában felmentette a Szeviép-ügy vádlottait.

Közölte, hogy az Országos Bírósági Hivatalnak (OBH) kell választ adnia a szegedi igazságszolgáltatás pártatlanságát fenyegető komoly kockázatok miatt.

a Szegedi Törvényszék büntetőjogi kollégiumának a vezetője, az egyik bíró 14-15 millió forintért vásárolt egy száz négyzetméteres ingatlant az ügyben érintett önkormányzattól Szeged legelegánsabb részén, továbbá van egy olyan cég, amely részben az egyik bíró tulajdona és egy másik céggel közösen egymilliárd forintos projektet nyert el közbeszerzésen a várostól, miközben korábbi forgalma 17-18 millió forint volt - sorolta Gulyás Gergely a gyanúsnak tűnő körülményeket.

Elmondta, a bírák pártatlanságába vetett bizalom a jogállam egyik alapköve, ez ugyanakkor nem ok arra, hogy bírákat listázzanak, mint ahogy azt a hódmezővásárhelyi polgármester teszi.

A miniszter kérdésre válaszolva az esettől függetlenül indokoltnak és helyesnek nevezte a bírák fizetésemelését, mivel bérezésük jelenleg az uniós rangsor végén található.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Hollik István kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. december 19-én Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Biodóm: milliárdokat adott a kormány

A miniszter a fővárosi Városligetben, az állatkert részeként épülő biodóm további finanszírozását firtató kérdésre leszögezte: a beruházás fővárosi és nem állami, azért az állat- és növénykert főigazgatója felel. Ennek ellenére az állam először megadta a becsült 25 milliárd forintos költséget arra, majd további 18 milliárd forintot is. Mint fogalmazott, ezután azt várják, hogy megérkezzen a meghívó a megnyitóra, további teendője a kormánynak nincs.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a szerdai kormányülést Orbán Viktor miniszterelnök betegsége miatt Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter vezette.

79,4 milliárd forint a kórházaknak

A kormány szerdán úgy döntött, hogy összesen 79,4 milliárd forintot bocsát a kórházak részére egészségügyi fejlesztések megvalósítása és az adósságállomány csökkentése érdekében - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta, a kormányzati finanszírozási csomagból

36,6 milliárd forint áll majd rendelkezésre egészségügyi korszerűsítési célokra.

A kabinet a fennmaradó

42,8 milliárd forintból a kórházak adósságállományát kívánja rendezni.

A tárcavezető hangsúlyozta, ez az eddigiektől eltérő formában valósul majd meg, mivel a kormány nem átvállalja majd az intézmények adósságát, hanem arról központosítottan maga kíván tárgyalni, minden esetben meggyőződve a kiszámlázott szolgáltatások indokoltságáról.