Gréczy Zsolt perrel fenyegetőzik, de még ebben is gyáván hazudik

BORKAI Zsolt; GRÉCZY Zsolt
Győr, 2019. december 4. Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke polgármester-jelöltségét bejelentő sajtótájékoztatón Győrben 2019. december 4-én. Pollreisz Balázs a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a PM és a Jobbik által alkotott győri ellenzéki összefogás jelöltje. A megyeszékhelyen január 26-án tartanak megismételt polgármester-választást, miután Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszűnt. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Perrel fenyegette meg Gréczy Zsolt a szexbotrányát közlő lapokat. "És a perek elindulnak... helyreigazítás, kártérítés. Részlet..." - olvasható oldalán az üzenet, amiből közvetlenül semmi konkrétum nem derül ki. A bejegyzés órákkal az után született, hogy nyilvánosságra kerültek a saját magáról készített pornográf fotói, így a hiányos bejegyzéssel nyilván azt akarja sugallni, hogy emiatt perel - vagyis, hogy valami nem stimmel a képekkel. Valójában azonban ez vélhetően egy korábbi ügy helyreigazítási kérelme. Sunyi és gyáva módon próbál menekülni Gyurcsány jobbkeze.
Vágólapra másolva!

A közzétett sajtó helyreigazítási kérelemrészletből ugyanis egyedül az derült ki, hogy a dokumentumot a Pesti Srácoknak címezte, minden más kérdőjeles. Mivel az oknyomozó portál hozta először nyilvánosságra Palányi Nóra zaklatási ügyét, ezért feltételezhető, hogy Gréczy ennek kapcsán küldött helyreigazítást. Mint ismert, a Mi Hazánk Mozgalom munkatársa arccal és névvel vállalta, hogy Gyurcsány Ferenc jobbkeze kéretlenül és agresszívan közeledett feléje (ráadásul ezt sms-üzenetekkel igazolta is).

Gréczy bejegyzésével értelemszerűen azt próbálja sugallni, hogy a legújabb ügyét terelte jogi útra, és az ismeretlen nő által nyilvánosságra hozott képek hamisak. Csakhogy ezt ezúttal sem merte leírni (amivel valójában beismerte, hogy a képek valódiak), helyette sunyi és gyáva módon kitakarta a dokumentum jelentős részét.

Gréczy húzása azért is furcsa, mert napról napra világosabb a kép szexbotrányával kapcsolatban, és egyre inkább úgy néz ki, újabb rendkívül súlyos üggyel van dolga a magyar nyilvánosságnak.

  • Mielőtt a mostani ügye nyilvánosságot kapott volna, a balliberális politikust kétszer is megvádolták zaklatással.
  • Kedden este több újságnak és internetes lapnak is elküldtek egy levelet, amelyben egy nő azt állította, hogy 2015 májusa óta zaklatja őt a balliberális politikus. Ezt több képpel is megpróbálta alátámasztani, egyiken a DK-s politikus alsónadrágban, félmeztelenül volt látható. Állítása szerint ezekkel a fotókkal zaklatta Gréczy.
  • Gyurcsány Ferenc pártelnök pár órával a botrány kirobbanása után, szerdán védelmébe vette párttársát, ugyanakkor hozzátette, ha bebizonyosodnak a vele szemben megfogalmazott vádak, akkor annak következménye lesz.
  • Megszólalt Barkóczi Balázs szóvivő is, aki szintén védőszárnyai alá vette, azt mondta, egy képviselőnek is lehet magánélete;
  • mindkettőjüknek volt némi bizonytalanság a hangjában, és ami ennél is fontosabb: nem tagadták, hogy Gréczy lenne a képeken. Ez azért fontos, mert a Lackner-ügy kirobbanásakor a balliberális politikusok úgy tettek, mintha nem ismernék fel a szocialista politikust a felvételeken. Ebből pedig arra lehet következtetni, valóban van vaj a DK-s politikus füle mögött.
  • Gréczy még szerdán megnyilvánult a vele kapcsolatos botrányban, "aljas rágalomnak" tartva az egészet.
  • Csakhogy csütörtökön a levélíró újabb részletekkel jelentkezett, és 29 olyan képet hozott nyilvánosságra, amelyen állítólagos zaklatója meztelenül volt látható. Megismételte korábbi állítását, miszerint Gréczy ilyen módon próbálta meg őt meghódítani, ami már csak azért is számít zaklatásnak, mert nem akarta a közeledését. Állítása szerint Gyurcsány jobbkeze olyanokat írt neki, hogy vele jó lenne a szex.
  • Időközben szerepelt a Heti TV Pirkadat című adásában, ahol azzal védekezett, hogy hivatalosan senki nem gyanúsítja őt semmivel, és a "híreszteléseket" az érintettek is cáfolják. Érvelése azonban több szempontból sem állja meg a helyét: a levélíró már első e-mailjében is azt írta, hogy Gréczy akarata ellenére udvarolt neki, nem egyszer túllépve a határokat.