Az igazságügyi szakértői kamara is vizsgálatot indított a győri gyerekgyilkosság kapcsán

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a győri gyerekgyilkosság ügyében szerdán a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara - közölte a kamara elnöke.
Vágólapra másolva!

Agárdi Tamás közleményében felidézte: Varga Judit igazságügyi miniszter kedden levélben fordult hozzá, és a vasárnap Győrben történt kettős gyerekgyilkosság ügyében soron kívüli kivizsgálást, valamint a kamara rendelkezésére álló szükséges intézkedések megtételét kérte.

A miniszter a szakértői törvényre hivatkozott, amely szerint a kamarát képviselő elnök irányítja az elnökség és a bizottságok működését, valamint fegyelmi eljárást kezdeményezhet.

Varga Judit levelében kiemelte, sajtóinformációk alapján korai azt állítani, hogy az eljáró igazságügyi szakértők mindenképpen hibáztak volna, viszont ez az ügy alkalmas arra, hogy megingassa az igazságügyi szakértésbe és ezáltal az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat.

- írta a miniszter.

Agárdi Tamás közleményében azt írja: a kamarának nincs lehetősége arra, hogy érdemben felülbírálja az egyes konkrét ügyekben adott igazságügyi szakértői véleményeket, de a jogszabálysértés, a szakmai szabályok, kamarai szabályzatok, határozatok szándékos vagy gondatlan megszegése fegyelmi vétség.

Fontos rendelkezése még a szakértői törvénynek, hogy a fegyelmi eljárás során szakmai szempontból nem vizsgálható az a szakvélemény, amelyet a bíróság jogerős határozatának meghozatala során elfogadott - tette hozzá az elnök.

Levonják majd a konzekvenciákat

Közölte: mindezekkel együtt a kamara súlyt helyez arra - és a rendelkezésére álló eszközök segítségével mindent megtesz annak érdekében -, hogy az igazságszolgáltatást segítő igazságügyi szakértők

a jogszabályok, szakmai szabályok betartásával, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készítsék el a szakvéleményüket.

Agárdi Tamás hozzátette: az ügyben megindított vizsgálatuk során e szempontok érvényesítésével kívánják a konzekvenciákat levonni.

Vasárnap délután Győrben megölte a fiát és a nevelt lányát egy férfi, aki azután öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is.

A bűntény után Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.