Vádat emeltek a migránsokat csempésző férfi ellen Magyarországon

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a szerb férfi két éve Szerbiában, a szabadkai vasútállomáson találkozott szerb-magyar társával, akit megbízott azzal, hogy legalább háromszor vigyen át migránsokat a határon. A beszervezett férfi kamionsofőrökkekl, a megbízó útmutatásai alapján a migránsokat a rendőröket kijátszva jutotta át a határon az embereket, aztán kamionokba, illetve a saját kocsijába ültette őket, és elindultak.
Vágólapra másolva!

A megbízásnak megfelelően még aznap két embert, néhány hét múlva pedig másik hetet, azután pedig négyet juttatott be Magyarországra.

A megbízót már elítélték, a kamion sofőröket soha nem sikerült elkapni, míg az embercsempész ellennemzeti elfogatóparancsot adtak ki, de egyelőre nem tudták őt elkapni.

Ennek ellenére vádat emeltek ellene.