Áder János: Isten időről időre lehetőséget ad a csodatételre

ÁDER János; SZÍSZI, Abdel-Fattáh esz-
Kairó, 2019. november 28. Áder János köztársasági elnök az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatón az Ittihadíja palotában, Kairóban 2019. november 28-án. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Év vége felé érdemes figyelmet fordítani azokra a csodákra, amelyek az elmúlt időszakban történtek - hangúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden, a külhoni magyar egyházi vezetők tiszteletére rendezett ünnepségen mondott beszében.
Vágólapra másolva!

Áder János a Sándor-palotában rendezett eseményen felidézte, hogy 2019 októberében több erdélyi városba és Budapestre is ellátogatott Nick Vujicic szerb származású amerikai lelkipásztor. Ő elmondta, hogy iskolás korában két dologért imádkozott különösen: bárcsak találkozhatna egy másik emberrel, aki hozzá hasonlóan végtagok nélkül született, és bárcsak ez a végtagok nélkül élő felnőtt eljönne az iskolájába, hogy elmondja a társainak, ne csúfolják, ne zaklassák őt a fogyatékossága miatt - fejtette ki.

Az államfő úgy folytatta, akkor úgy tűnt, Nick Vujicic imái nem találtak meghallgatásra, huszonnégy éves korában azonban egy előadásán meglátott a tömegben egy végtagok nélküli gyermeket és azt mondta a szüleinek: "ha fiatok iskolás lesz, és a társai zaklatni fogják, hívjatok fel, hogy elmenjek abba az intézménybe, és elmondjam a fiataloknak, mennyi fájdalmat okoz a szóbeli vagy akár tettleges bántalmazás". Amikor pedig eljött az ideje, valóra váltotta ígéretét - húzta alá Áder János.

Szólt arról is: az esztendő vége felé közeledve

érdemes figyelmet fordítani mindazokra a csodákra, áldásokra, amelyek az elmúlt időszakban történtek.

"Köszönetet kell mondanunk mindannyiuknak a lassan mögöttünk lévő esztendőben végzett áldozatos munkájukért" - fordult vendégei felé a köztársasági elnök.

Az államfő külön is köszönetet mondott a tavaly nyugdíjba vonult Pénzes János szabadkai püspöknek, valamint az idén nyugdíjba lépő Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek és Tamás József csíkszeredai segédpüspöknek a magyar közösségek érdekében végzett áldozatos szolgálatukért.

"Azoknak pedig, akik tovább szolgálnak, sok erőt kívánok munkájukhoz, az árvák befogadásához, az elesettek támogatásához, a lelki és testi betegségek gyógyításához, a diákok neveléséhez, a családok és a közösségek megerősítéséhez szerte a Kárpát-medencében" - fogalmazott Áder János.