Harmadszor is letartóztatták a dunai hajótragédia egyetlen vádlottját

duna hajó baleset, hableány, 2019.05.30. hajóroncs, búvár, keresés
Vágólapra másolva!
A mostani letartóztatás annyiban eltér a korábbiaktól, hogy azt már az a bíró rendelte el, aki első fokon tárgyalja majd az egyik legsúlyosabb dunai hajótragédia ügyét. Korábban mind a kétszer fellebbezett az ügy egyetlen vádlottja, egy ukrán hajós kapitány, akkor mind a kétszer el is hagyhatta a börtönt.
Vágólapra másolva!

Kevesebb mint két hetet töltött őrizetben, illetve letartóztatásban az az ukrán kapitány, aki a gyanú szerint a dunai hajótragédiát okozta még júniusban. Első körben.

Ezután 15 millió forint óvadékért, a lábán egy nyomkövetővel elhagyhatta a börtönt.

Hetente kétszer kellett jelentkeznie, ezenkívül azonban szabadon mehetett bárhová Budapesten.

Budapest, 2019. július 31. A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát kísérik a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalásra Forrás: MTI/Mónus Márton

Később - immár másodjára - megint letartóztatták az ukrán kapitányt.

"A 36 rendbeli bűncselekmény tárgyi súlya –

- indokolta akkor dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész az Origónak azt, hogy miért indítványozták a letartóztatást.

Azt azonban a férfi ügyvédjének kérésére megint csak megszüntettek.

A mostani letartóztatást azonban - vagyis a harmadikat - már az a bíró rendelte el, aki majd első fokon tárgyalja az egyik legsúlyosabb dunai hajóbaleset ügyét.

Május 29-én éjszaka, 21 óra után 5 perccel a Hableány nevű turistahajó 7 másodpercen belül elsüllyedt, miután ütközött egy nagy szállóhajóval, a Viking Sigynnel a Margit híd közelében.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

A Hableányon 35-en utaztak, 22 nő, 12 férfi és egy 6 éves kislány. A magyar kapitányon és a szintén magyar matrózon kívül mindenki dél-koreai, és turistaként vagy idegenvezetőként volt a hajón. Esti sétahajózásra indultak a Duna budapesti szakaszán a hat országot, köztük Magyarországot is érintő körutazásuk egyik programjaként.
A Viking ezen az estén ment neki a Hableánynak, amelyet a hotelhajó szinte maga alá gyűrt. Minderről videó is készült.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A boruló hajóról többen közvetlenül a hideg Dunába estek. Hét embernek sikerült megmenekülnie, de többen a Hableány fogságában rekedtek.
A túlélők közül volt, akit a baleset helyszíne mellett mentettek ki az éppen arra közlekedő hajósok és utasaik, valakit pedig az erős sodrás miatt csak a Duna délebbi szakaszainál lévő hidaknál sikerült kiemelni a vízből. A 4 méter/másodperces sodoródási sebességgel haladó testek ugyanis a tragédiát követő percekben már messze jártak a Hableánytól.

A Viking Sigyn 64 éves, ukrán kapitánya a vád szerint nem állt meg, hogy segítsen, de még csak nem is jelentette a hatóságoknak, hogy mi történt, hanem továbbhaladt, és kikötött az Árpád hídnál, a folyó pesti oldalán. A balesetet 15 perccel később jelentette be az egyik hajó utasa a rendőrségen.

Az ukrán kapitányt a tragédia után halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt hallgatták ki. 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre vonnák a férfit, aki a tragédia eddigi egyetlen gyanúsítottja.