Fegyveres rablás közben fogtak el három budapesti gyereket

Vágólapra másolva!
Több rablásban is részt vettek gyerekek Budapesten. Nem egy állandó csoportról, több csoportról van szó. A csütörtöki támadásban két 16 éves, két 14 éves és egy 15 éves fiú vett részt, akik kivétel nélkül rendezett családi körülmények között élnek és iskolába járnak. December 11-én a Minerva utcában, de korábban Újbudán és a Gellért hegyen is megtámadtak embereket ezek a kamaszok. Összesen több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai csütörtök este a XI. kerületben elfogtak egy 16 éves és egy 14 éves fiút. A gyanú szerint a két kamasz a Minerva utcában követni kezdett egy férfit,

majd egy gázriasztó fegyverrel megfenyegették, az értékeit követelték és egy lövést is leadtak;

A támadásban nem sérült meg senki. A nyomozók a két fiút a helyszínen elfogták, az egyiküknél megtalálták a gázriasztó fegyvert.

A két fiatalt bevitték a rendőrségre, ahol a kihallgatásukon elmondták, hogy korábban, november 7. és december 11. között is raboltak már ki embereket és van még három társuk is.

A támadásokat mindig más és más csoportban követték el, egyedül az egyik 14 éves fiú az, aki mindegyik rablásban részt vett.

A nyomozók a csapat harmadik tagját – egy 15 éves fiút – zuglói otthonában, a negyedik fiút – egy 16 éves középiskolást –, pedig egy újbudai lakásban fogták el, a csapat ötödik tagját, egy 14 éves fiút az iskolából vitték el bilincsben.

A nyomozás során kiderült, hogy az öt fiatal pár hónapja ismeri egymást.

Ketten általános iskolába, egy fiú középiskolában, kettő pedig gimnáziumba jár. A gimnazisták közül az egyik fiatal egyházi iskola tanulója.

A fiúk kivétel nélkül rendezett körülmények között élnek, a szüleik dolgoznak, például egyikük édesapja sebész egy fővárosi kórházban.

Az öt fiú – különböző „felállásban”, arcukat maszkkal eltakarva – 2019. november 7. és december 11. között nyolcszor összesen 11 embert rabolt ki Újbudán és a Gellért hegyen.

A rablások során több mint 120 ezer forintot, egy mobiltelefont és egy hangfalat vettek el áldozataiktól.

A BRFK nyomozói a két 16 éves, a két 14 éves és a 15 éves fiút fegyveresen elkövetett rablás, fegyveresen elkövetett rablási kísérlet, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket és kezdeményezték az ügyészségen letartóztatásuk indítványozását.