100 millió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek

diabétesz cukorbetegség vércukor mérés
Vágólapra másolva!
A kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családjaik, jelentette be Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, miután Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottal diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A döntés értelmében a társadalombiztosítás befogadja, azaz

támogatja a szöveti cukor mérésére alkalmas szenzort, egyes eszközöknek magasabb lesz a tb-támogatása, felülvizsgálják a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, és évente 100 millió forintos pályázatot írnak ki diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek

- tette hozzá. Megjegyezte, az intézkedések részleteinek kidolgozásához kérték a találkozón a szervezetek segítségét.

Az államtitkár kiemelte: ezek mellett hosszú távú feladatok is vannak, például az, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek számára minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy biztonságosan részt vehessenek a köznevelésben és a közétkeztetésben, a pedagógusok pedig ehhez megfelelő képzést kapjanak.

Novák Katalin hangsúlyozta:

Magyarországon több ezer gyerek él 1-es típusú cukorbetegséggel, őket és családjaikat segíteni kell.

Ehhez szoros együttműködésre van szükség az egészségügy, az oktatás és a szociális terület, valamint az érintett társadalmi szervezetek között.