Ma végre előbukkan a nap

tél, napsütés, budapest
A jövő hétvégén sok helyen napközben 10 fok körüli hőmérsékletet is mérhetünk majd (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Ma több órás napsütésre számíthatunk, de napközben újra visszatérnek a felhők. Csütörtökön az ország nyugati felében újra havazhat.
Vágólapra másolva!

Szerdán a párásság megszűnése után többórás napsütésre számíthatunk, majd napközben délkelet felől felhősödés kezdődik - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. Csapadék nem alakul ki, a keleti szél délutántól megélénkül.

Reggel -2, délután +5 fok körül alakul a hőmérséklet,

front nem lesz felettünk.

Csütörtökön borult időre számíthatunk.

A hegyekben és a Dunántúl nyugati, északnyugati felén hó, havas eső, máshol eső várható.

A keleti, délkeleti szél gyakran lesz élénk. 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken csak átmenetileg szakadozik fel a felhőzet, délutántól ismét kialakulhat csapadék. A szél délire fordul és megerősödik, +7 fok köré emelkedik a hőmérséklet.