Légycsapóval verte meg a gyerekét egy nő

Vágólapra másolva!
Hároméves gyerekét verte meg egy anya, egy műanyag légycsapóval, mert a kigyerek kiborította a vacsoráját. A nő akkor kezdett el ingerülten viselkedni a gyerekkel, amikor szakított annak apjával. Az ügyészség vádat emelt a nő ellen. 
Vágólapra másolva!

A nő három éves gyerekével, és annak apjával élt együtt Hajdúsámsonban. A férfi és a nő kapcsolata azonban megromlott és 2018 márciusában a nő elköltözött a gyerekkel együtt. De nem csak a férfi és a nő között változott meg a viszony, hanem az anya és gyereke között is. A nő ingerülten és türelmetlenül viselkedett vele, és gyakran meg is ütötte.

2018. júniusában egy este a gyerek kiborította az elé tett vacsorát, amin a nő annyira feldühödött, hogy egy műanyag légycsapó nyelével legalább tizenöt – húsz alkalommal rácsapott a gyerekre.

A gyereket a apja 2018. június 18-án vitte magával láthatásra. Akkor vette észre, hogy a kicsi teste tele van zúzódásokkal sérülésekkel, ezért azonnal orvoshoz vitte. A rendőrségen pedig jelentette, hogy a nő megverte a gyereket. Ott először ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el a nővel szemben, majd az ügyészség is elrendelte ezt, 20 napra. Ez idő alatt a gyerek az apja házában élt.

Mivel a nő súlyosan megszegte a nevelési kötelezettségét, veszélyeztette a gyerek testi, értelmi és érzelmi fejlődését is. Ráadásul a kisgyerek védekezésre képtelen személynek számít.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy elleni könnyű testi sértés miatt emelt vádat a nő ellen, felfügesztett börtönbüntetés kiszabását kérve.