Kormányszóvivő: A magyar családok védelmét és Magyarország biztonságát szolgáló javaslatokat fogadott el a parlament

Vágólapra másolva!
A kormány javaslatára a magyar gazdaság és a magyar családok védelmét, illetve Magyarország biztonságát szolgáló törvényjavaslatokat fogadott el a parlament - mondta Hollik István kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Elmondta: a kormány a migráció és terrorizmus elleni küzdelem érdekében tett javaslatára az Országgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai műveletekben a magyar honvédség továbbra is részt vehessen. Hangsúlyozta: Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció, és az azzal járó terrorizmus fenyegeti, Magyarország pedig a parlament döntésének köszönhetően továbbra is a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni nemzetközi küzdelem elkötelezett tagja tud maradni.

Kitért arra is:

az Országgyűlés döntött a családvédelmi törvény módosításáról is, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy a nagyszülői gyed-ben részesülők munkavállalói védelmet kaphassanak.

A kormányszóvivő kiemelte: a bürokráciát tovább csökkentő intézkedéseket is megszavazott a parlament, így az állampolgárok és a vállalkozások ügyintézése egyszerűbb lesz, számos ügytípust elektronikusan vagy automatikusan lehet majd intézni.

Hollik István hozzátette:

az Országgyűlés szerdán szavaz a magyar gazdaság védelmét, a gazdaság kifehérítését, illetve a hazai vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek csökkentését szolgáló javaslatról is.

Arra a kérdésre, hogy megírtuk, házszabálytól való eltérést kér a kormány a január elsejei bírói és ügyészi béremelés érdekében, mert az erről szóló javaslat hétfőn nem ment át az Országgyűlésben, Hollik István azt mondta: a magyar kormány elkötelezett a béremelés végrehajtásában, ehhez újra az Országgyűlés elé kell vinni a döntést. A kormányszóvivő technikai hibára hivatkozott az ügyben, hozzátéve, hogy minden valószínűség szerint a jövő héten dönt a kérdésről az Országgyűlés, rendkívüli ülésen.

Hollik István kérdésre válaszolva felháborítónak és képmutatónak nevezte, hogy a párbeszédes Burány Sándor zaklatási áldozatok ügyével viccelődött (ezt is az Origo írta meg elsőként) a törvényalkotási bizottság hétfői ülésén. Hozzátette:

Burány Sándor mellett ott ült Bangóné Borbély Ildikó, aki korábban monoklit rajzolt a szeme alá, tiltakozva a szexuális zaklatások ellen, most pedig nevetgélt Burány Sándor vállalhatatlan kijelentésein.

Hangsúlyozta: a szexuális zaklatásnak nincs és nem is lehet politikai színezete, azt egyöntetűen el kell ítélni. Felháborítónak nevezte, ami Gothár Péter ügyében zajlik, jelezve, hogy

a kulturális támogatás átalakítását szorgalmazó javaslat célja éppen az, hogy az állam felelőssége a finanszírozás mellett a működtetésben is megjelenjen.

Szintén kérdésre, a törvényjavaslat miatt rendezett hétfői tüntetést Hollik István úgy értékelte: egyértelmű, hogy a résztvevők a művészeti szabadságot, a kulturális autonómiát érzik veszélyben, holott a javaslat szövegében szerepel, hogy a színház közös működtetésre irányuló, az állam és az önkormányzat által kötött megállapodásnak garantálnia kell a színház művészeti szabadságát. Ennek örülni kellene - jegyezte meg a kormányszóvivő, aki úgy vélte:

tudatos politikai hisztériakeltésről van szó az ügyben.

A javaslatot szerinte az hívta életre, hogy volt egy működési anomália, amire a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy világított rá.

Arra, hogy az országgyűlési törvény és a házszabály kedden elfogadott módosítása miatt a Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, Hollik István úgy reagált: a kormány sajnálja, hogy ebben az ügyben idáig el kellett jutni, hiszen az országgyűlési törvénybe és a házszabályba éppen azért kellett fegyelmi jogköröket bevezetni, mert voltak olyan képviselők, akik "rombolták a Ház méltóságát, ordítottak, fenyegettek". Ez a viselkedés, ahogyan egy munkahelyen, úgy az Országgyűlésben sem megengedhető - hangsúlyozta.

Hozzátette: a magyar kormány és a Fidesz-KDNP tiszteletben fogja tartani az Ab döntését, véleményük szerint a módosítások kiállják az alkotmányosság próbáját.

A kormányszóvivőt a Médiatanács tagjainak megválasztása ügyében arról kérdezték, rendben van-e, hogy a testület tagjai kizárólag egyetlen párt bizalmát élvezik. Hollik István azt mondta: örültek volna, ha az ellenzéki pártok megfelelő jelölteket állítanak, de ők pártkatonákat jelöltek, ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltjei szakemberek.

Arra a felvetésre, hogy az Fidesz jelöltjei között van korábbi fideszes EP-képviselő, Fidesz-alapító tag és volt fideszes önkormányzati képviselő is, a kormányszóvivő azt válaszolta: a tagok mindegyikének köze van a médiához, van ilyen irányú tapasztalatuk, ezért jó szakemberek.