Most jó pénztártagnak lenni

ÖPOSZ
Vágólapra másolva!
Egészségük megőrzésére, nyugdíjas éveik anyagi biztonságára ma közel kétmillióan spórolnak önkéntes nyugdíjpénztárakon, egészségpénztárakon keresztül. A pénztáraknak és a tagoknak az év vége kiemelkedően fontos időszak, ugyanis ekkor lehet maximalizálni az állami támogatást. Alábbiakban részletesen bemutatjuk, miért is különleges ez az esztendő.
Vágólapra másolva!

Az egyéni és idéntől már a munkáltatói befizetésekre is járó évi 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos adó-visszatérítést jelent mindenkinek, aki felkészül a jövőjére, gondol az egészségére, takarékoskodik. A pénztárak ez okból komoly rohamra számítanak, ugyanakkor bíznak abban is, hogy az adókedvezmény, az évek óta kiemelkedő eredményeik és minden élethelyzetben hasznos szolgáltatási körük miatt a jövőben még többen lépnek a pénztári takarékoskodás útjára.

A pénztári takarékoskodásban, tágabban véve az öngondoskodásban három oldal érintett: a munkavállalók, a munkáltatók és az állam.

Mindhárman megkerülhetetlenül fontosak és a piac megfelelő működéséhez a partnerségükre van szükség – áll az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége korábbi közleményében. A Pénztárszövetség szerint

a pénztárakon keresztül történő takarékoskodás az egyik legjobb alternatívát jelenti a jövőjükről és az egészségükről gondoskodó embereknek.

Havi több, mint 15 ezer forintos illetve közel 38 ezer forintos, évi 114 milliárd forintos befizetési adatok, 7,6%-os hozam, 36 százalékos utolsó negyedév – többek között ezekre a számokra alapozza az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, miért is számít nagy rohamra az év utolsó heteiben.
Ahogy korábban említettük,

ma mintegy 2 millióan vannak azok, akik az önkéntes pénztárakon keresztül takarékoskodnak nyugdíjas éveikre és igyekeznek az egészségpénztárak segítségével megőrizni az egészségüket, gondoskodni családjukról.

Ők minden év végén jelentős egyéni befizetésekkel gyarapítják a pénztári számlájukat, nem utolsó sorban azért is, mert kiemelkedő állami támogatás – 20%, akár évi 150 ezer forint - jár a befizetésekhez, mely így közvetlenül gyarapítja a megtakarításokat. Az E kedvezmény igénybe vételére pedig csupán ez év végéig van lehetőségünk, így érdemes utánaszámolni, miként lehet ezt maximalizálni. Nem véletlen, hogy az elmúlt években rendre november-december volt az öngondoskodás főszezonja a kasszák esetében, ekkor ugrottak meg ugyanis a befizetések.

Ma közel 2 millióan takarékoskodnakz önkéntes pénztárakon keresztül. Forrás: ÖPOSZ

2018-ban például az utolsó negyedévben a Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni befizetések összege meghaladta a 41 milliárd forintot, amely jelentősen túltesz az azt megelőző negyedévek 24-25 milliárd forintos befizetésein.

Az érintett pontokon a múlt év végén 14 milliárd forintot fizettek be egyénileg a tagok, amely közel a triplája a megelőző negyedévekre jutó 5,3 milliárd forintos átlagnak.

A korábban említett számsor azért is kiemelkedő, ugyanis egy-egy pénztártag tavaly, az utolsó negyedévben megközelítőleg 38 ezer forintot fizetett be egyénileg, az egészségpénztári tagok pedig átlagosan több mint 15 ezer forintot tettek félre adókedvezményüket kihasználandó.

A Pénztárszövetség bízik abban, hogy az idén is megugrik az egyéni befizetések összege. Forrás: Thinkstock

Azért is tekinthetjük ezt főszezonnak, mert az önkéntes nyugdíjpénztáraknál tavaly 114 milliárd forint folyt be egyéni befizetésekből és ennek a 36 százaléka jutott az év utolsó hónapjaira.
A Pénztárszövetség az elmúlt évek, különösen a tavalyi adatok alapján tehát bízik abban, hogy az idén is megugrik az egyéni befizetések összege. Erre komoly esély van, mert

idén már a munkáltatók is segíthetnek a dolgozóknak az adókedvezmény kihasználásában.

A már említett hármas partnerségben résztvevő munkáltatók szerepe korábban is kiemelkedő volt, ugyanis nagyban hozzájárulhatnak a munkavállalók takarékoskodásához a nekik adott tagdíjhozzájárulásokkal, ám idei újdonságként a tagok a munkáltatójuktól kapott pénztári hozzájárulás után is igénybe vehetik ugyanis az adó-visszatérítést. Erre korábban nem volt lehetőség. Dr. Kravalik Gábor, a Pénztárszövetség elnöke szerint ez a lehetőség egyrészt felfelé húzhatja az idei befizetéseket és sokak számára megnyithatja az utat a pénztári takarékoskodás felé.

– fogalmazott az elnök. A Pénztárszövetség bízik abban, hogy a következő időszakban a kasszák közel 2 milliós tábora jelentős növekedésnek indul, mely az ismert adatok alapján egyáltalán nem lenne meglepő.