Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

ÁDER János
Győr, 2019. december 7. Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról egykori iskolájában, a győri Révai Miklós Gimnáziumban 2019. december 7-én. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Soha nem állt olyan sorsdöntő 20-30 év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.
Vágólapra másolva!

Áder János - egykori középiskolájában - kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta:

mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell.

Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában megjegyezte: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban.

Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról egykori iskolájában, a győri Révai Miklós Gimnáziumban 2019. december 7-én. MTI/Krizsán Csaba Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatasainak kivédése.

Az államfő kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

- mondta.

Áder János előadásában beszélt arról is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű. Jelenleg mintegy 7,7-7,8 milliárd ember él a Földön, azonban 2050-re már a tízmilliárdhoz fogunk közelíteni - mondta.

Ráadásul 1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón, jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.