Elszólta magát a Színművészeti rektorhelyettese: baráti hangulatban, tisztelettel kérdezgették Gothárt

Vágólapra másolva!
Beismerte Upor László, a Színművészeti rektorhelyettese az ATV esti műsorában, hogy baráti hangulatú meghallgatáson vett részt Gothár Péter tegnap. Egyetlen kemény kérdést sem kapott, csupán a gondolataira, a kérdéshez való viszonyulására voltak kíváncsiak - derült ki Upor László válaszaiból.
Vágólapra másolva!

A rektorhelyettes a vizsgálatról semmi érdemit nem mondott el. Nem tudtuk meg, mit mondott Gothár Péter, és azt sem, hogy milyen következtetésre jutottak a szerdai meghallgatáson.

Megint azt hajtogatta, hogy az egyetemen senki nem tett semmilyen bejelentést Gothár Péterről. Arra nem adott választ (igaz, nem is kérdezték tőle), hogy miért nem fontos az, hogy mit tett Gothár a Katonában. Hiszen mégis csak egy egyetemi tanárról van szó. Vajon egy normális iskolában taníthatna olyan tanár, aki máshol szexuális zaklatást követett el?

Korábban már leírtuk, ez a Színművészeti taktikája Gothár megmentésére: azt akarják a vizsgálattal kimondatni, hogy Gothár az egyetemen nem zaklatott senkit.

Csakhogy azt meg sem vizsgálják, hogy mi történt Gothár korábbi osztályaiban.

A beszélgetés egyetlen érdekes része az volt, amikor Upor László váratlanul elszólta magát, és kiderült, milyen baráti hangulatban zajlott a meghallgatás. De lehet, hogy a baráti nem is a megfelelő szó - a bizottság tagjai (Upor László biztosan), úgy tűnik, félnek Gothártól, ezért valódi kérdéseket nem is kapott. Idézzük szó szerint, mit mondott Upor a meghallgatásról:

Vagyis Gothárt a gondolatairól, a véleményéről, a dolgokhoz való viszonyulásáról kérdezték. Még véletlenül sem hangzott el keresztkérdés, még véletlenül sem kérdezték meg tőle, mit tett, miért tette.

Ezek után az már nem is meglepő, hogy a beszélgetés egy pontján Upor azt, hogy Gothár létezése (vagyis esetleges jelenléte az egyetemen) veszélyt jelenthetne, így kommentálta:

Bebizonyosodott tehát: Gothárnak egyáltalán nem kell félnie a bizottság egyetemi tagjaitól. A kérdés igazából csak az, hogy a fenntartó minisztérium által küldött megfigyelő milyen következtetésre jut, és hogyan véleményezi az eljárást.

Uporék már megírták Gothár felmentő ítéletét.