Lomnici Zoltán: Öt tematikus év során mutatják be Szent István életművét

Március 15-i ünnepségek, Orbán lengyeljei vonulnak, Melocco Miklós szobrász, Lomnici Zoltán
Vágólapra másolva!
Szent István 2025 címmel ötéves programsorozat indul; a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa közös rendezvénysorozatában 2020-tól tematikus évek során mutatják be az államalapító magyar király életművét - ismertette Lomnici Zoltán az EMT elnöke csütörtökön Budapesten, a programalkotó testület rendezvényén.
Vágólapra másolva!

Lomnici Zoltán elmondta,

hogy 2020-ban Szent István államszervező tevékenységét mutatják be.

A későbbi évek témái között szerepel majd az uralkodó egyházszervező tevékenysége, külpolitikája, a nemzetiségekkel való kapcsolata és a Szent Korona is.

Lomnici Zoltán azt is mondta, hogy a programok megtervezésére létrehozott testület tagja Bajkai István országgyűlési képviselő, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Sótonyi Péter, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora, a Professzorok Batthyány Köre elnöke, valamint az alapító szervezetek elnökei.

Lomnici Zoltán Fotó: Hajdú D. András [origo]

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, az MPEE elnöke hangsúlyozta, hogy Szent István alakja és életműve a magyarság legátfogóbb nemzetegyesítő szimbóluma, és feladatunk teljes szellemi életművének újrafelfedezése.

Bajkai István arról beszélt, hogy Szent István nemcsak felismerte az államalapítás szükségességét, hanem meg is tudta azt valósítani.

Európai színvonalú, biztonságot nyújtó és fejlődni tudó államot hozott létre, biztosítva ezzel az ország megmaradását - mondta.

Sótonyi Péter azt mondta, hogy Szent István azért is példakép, mert ahogy ő tudott keresztény államot létrehozni a Kárpát-medencében keresztényellenes hangulatban,


A kutatóknak rengeteg feladatuk van, hiszen számos, Szent István életéről szóló adat bizonytalan még. Példaként említette a szent király születésének és koronázásának dátumát.
A tematikus évek feladataként jelölte meg, hogy a fiatalokkal is megismertessék a Szent István-i örökséget.