Saját Facebook-oldalán tették nevetségessé a Színművészetit Gothár-ügyben védeni akaró színművészetis tanárt

Vágólapra másolva!
"A színházi világnak inkább a belterjességét kellene vizsgálni"; "Netán ön is a Gothár módszerével oktat", "Nektek kéne kivágni az ilyen alakokat magatok közül és igenis ráférne már egy tisztogatás az egész színházi világra" - ömlöttek az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások Janisch Attila falára, miután a Színművészetin tanító filmrendező védelmébe vette a Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát eltussolni akaró egyetemet, a Katona József Színházat és relativizálta Gothár cselekedeteit is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára ezen nagyon megsértődött, és egyre kínosabb hadakozásba kezdett a kommentelőkkel. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napok megmutatták, Janisch Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, filmrendező az egyik leglelkesebb védelmezője a Katona József Színház és a Színművészeti Egyetem vezetőségének. Mint megírtuk, a Színművészetin tanító Janisch hűségesküt akart tenni az egyetem vezetése mellett, de véletlenül leleplezte az egyetemet, elismerte, hogy a Színművészeti balliberális.

Írásából szemezgetett közösségi oldalán, olyan kulcsinformációkat megosztva közönségével, miszerint

  • "a fókuszt mind jobban áttolják a baloldali politikai térfélre";
  • egyre durvábban és hevesebben támadják "az igazgató Máté Gábor személyét és jogszerű intézkedéseit" (nyilván azt értette ezen, hogy titoktartási szerződést íratott alá a színház dolgozóival, köztük az áldozatokkal);
  • egyre durvábban minősítgetik a Színház- és Filmművészeti Egyetem ugyancsak "jogszerű intézkedéseit".

Janisch értelmezési kísérlete nem aratott osztatlan sikert a facebookozók körében, többen erősen kritizálták amiatt, hogy mentegetni kezdte a Gothárnak mindvégig falazó Máté Gábort, és a szexuális zaklatóval baráti hangulatban elbeszélgető Színművészeti Egyetemet. Álljanak itt csak a legerősebb reakciók:

Forrás: Facebook

"Hm., Ön mellett Enyedi Ildikó követelte az elsők között Marton eltávolítását, tegyük fel, hogy ez rendben van, akkor tudtak valamit, most nem tudnak, pedig Enyedinek közös osztálya volt Gothárral, persze én elhiszem, hogy egy évben kétszer, ha látta."

"Netán ön is a Gothár módszerével oktat."

"Ön még soha nem gondolt arra, hogy a saját portájukon kellene rendet tenni abban a kuplerájban, amit maguk idéztek elő?"

"Megállás nélkül ekézi azokat, akiknek nem tetszik az a magatartás, ahogy próbálják semmissé tenni az elvbarátaik disznóságait. Itt a ragyogó alkalom, hogy rendet tegyenek, és rúgják ki azt, vagy azokat, akik nem bírtak magukkal. Nem ez lenne a helyes lépés?"

Forrás: Facebook

"Ha azért meg kell szidni valakit, mert egy nevet elír, vagy éppen nem helyesen ír, akkor talán mégis fontosabb lenne az, hogy az erőszaktevést ne kendőzzék, ne takargassák, és főleg ne üssék azokat, akik követelik az egyenlő mércével mérést, vagy gondolkodást. Nemde? Most nincs metoo?"

"Itt már nem csak a politikáról van szó, sőt elsősorban nem arról, hanem arról, hogy az egész színházi szakma önmagába nézhetne, miért annyira belterjes és megosztott."

"Ami azt illeti, itt lenne az ideje, h ti is prezentáljatok végre valami elítélő véleményt! Nagyon topon voltatok Marton László meghurcolásában, most meg még nektek áll feljebb! Nektek kéne kivágni az ilyen alakokat magatok közül és igenis ráférne már egy tisztogatás az egész színházi világra! Erkölcsi és ideológiai alapon egyaránt."

Forrás: Facebook

"Az önként és pénzért vállalt szex nem egyenlő az erőszakkal vagy a hatalommal való visszaéléssel" docenském ezt illő volna egy Egyetemen tanitónak tudni. Ne tán a "Gothár módszer híve és cselekedeteivel követi is a vezér bikát"

A sokadik komment után előkerült Janisch, és sértődötten azt írta, nem ő védi a védhetetlent, hanem azok, akik nem értenek vele egyet,

"Látom, megszaporodtak a trollok az oldalamon. Valszeg az elevenükbe találtam. Hajrá rágalmazók, gyűlölködők! Én nem védem a védhetetlent, de Ti azt véditek!"

Az óvodás szintű hozzászólásnak meglett az eredménye: rögtön az első kommentben jelezték neki, megint elrugaszkodott a valóságtól.

"Janisch Attila Ön érdekesen gondolkodik. Aki nem osztja az Ön liberális, toleráns véleményét, az troll. Fel se merül Önben az a gondolat, hogy esetleg nem Önnek van igaza. Milyen tanár lehet Ön? Durva, mint a pokróc, és jaj annak, aki mást gondol. Nehéz lehet a diákjai sorsa."