Tolató teherautó préselt halálra egy nőt Hajdúnánáson

Vágólapra másolva!
Kedd délután egy tolató teherautó olyan erővel szorított a falhoz egy nőt a hajdúnánási húsüzemben, hogy az belehalt a sérüléseibe – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A 20 éves nő ládamosóként dolgozott a húsüzemben. L. Szandi testvére is az üzemben dolgozik, szóval az sem elképzelhetetlen, hogy ő is végignézte a nő halálát.

– mondta a Borsnak a nő egyik barátnője. Elmondása szerint a nő lassan egy éve dolgozott a húsüzemben, minden reggel Tiszavasváriból járt be dolgozni.

A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. A lap megkeresett egy vezetéstechnikai szakértőt, aki szerint egy úgynevezett biztosító személlyel elkerülhető lett volna a baleset.

"A tolatásnál csak a tükörből tudunk tájékozódni, így közvetlenül a teherautó mögé a hatalmas holtterek miatt egyáltalán nem látunk.

Ezért feltétlenül szükséges egy olyan biztosító ember segítségét kérni, aki kívülről irányítja a manővert"

– mondta a Borsnak Köves Szilárd.