Hazudott az MSZP az Atlétikai Központról

Vágólapra másolva!
Hazudott az MSZP az Atlétikai Központ építésével kapcsolatban. A központot ugyanis nem a korábbi Quaestor-területen építi meg az állam. Az MSZP által kifogásolt területet a közismerten baloldali kötődésű Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt.-től vásárolta meg az állam a hivatalos értékbecslő vagyonértékelése alapján és a jogszabályok maradéktalan betartásával. A Wing neve lehet, hogy nem ismerős, de azt kell tudni, hogy ez a Bajnai Gordon nevéhez ezer szállal kötődő Wallis.
Vágólapra másolva!

"Az Atlétikai Központot nem a korábbi Quaestor-területen építi meg az állam. Az általuk kifogásolt, szóban forgó területet a közismerten baloldali kötődésű Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt.-től (korábbi Wallis) vásárolta meg az állam a hivatalos értékbecslő vagyonértékelése alapján és a jogszabályok maradéktalan betartásával" - írja a Miniszterelnökség közleménye.

Hamarosan cikkünket bővítjük a Bajnai Gordonhoz köthető Wallis gyalázatos múltjával.

Tönkretett életek

A Wallis közismerten baloldali kötődésű cég volt. Országos ismertséget a Bajnai Gordon irányítása alatt kirobbant Hajdú-Bét ügyben szerzett.

A Hajdú-Bét az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója volt, 1998-ban szállt be a Wallis a társaságba, többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét végül tönkrement, 2004-ben bejelentette fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kér önmaga ellen. A társaság felszámolása mintegy ötszáz családot érintett, közülük száz állt közvetlenül kapcsolatban a céggel. A Wallis Rt. vezérigazgatója Bajnai Gordon volt, ő iránította a cég felszámolását, a vagyonát kiszervezték, és így tönkretettek több mint félezer magyar családot. Egész életek munkája ment tönkre a Hajdú-Bét csődje miatt, több tenyésztő öngyilkos lett. A Hajdú-Bét vagyonának egy része eltűnt, 6 milliárd forintot offshore cégeken menekítettek ki, a tenyésztőket azóta sem kártalanították.