Szijjártó Péter: A brit külpolitika egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; SZIJJÁRTÓ Péter
London, 2019. december 3. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen a NATO megalakulásának 70. évfordulója alkalmából tartott csúcsértekezleten Londonban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2) és Rehman Chishti brit vallásügyi különmegbízott (j2) tárgyal 2019. december 3-án. Balra Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet. MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia külpolitikájának egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása és a vallási okokból üldözött közösségek támogatása, ez egybevág a magyar kormány üldözött keresztényeket támogató politikájával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonban. 
Vágólapra másolva!

"A brit kormány vallásszabadságért felelős miniszterelnöki biztosával egyetértettünk abban megbeszélésünkön, hogy miután

a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

- a vallásuk miatt üldözöttek nyolcvan százaléka keresztény -, különös figyelmet kell fordítani az üldözött keresztény közösségek támogatására" - mondta a miniszter.

Magyarország azt szorgalmazza, hogy "a politikai korrektség és a képmutatás elhagyásával a nemzetközi közösség végre világosan beszéljen" a keresztény közösségeket érő támadásokról, ne hagyja őket következmények nélkül, és álljon ki az üldözött keresztények mellett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Rehman Chishti brit vallásügyi különmegbízott tárgyal december 3-án, Londonban. Balra Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

Magyarország eddig negyvenmillió dollárt költött a közel-keleti és az afrikai keresztény közösségek támogatására, ami miatt egyértelmű megbecsülés övezi a nemzetközi közéletben - tette hozzá.

"Továbbra is

az az alapelvünk, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van,

ennek jegyében a jövőben is támogatni fogjuk azokat a programokat, amelyek a keresztény közösségek helyben maradását vagy a hazájukba történő visszatérésüket teszik lehetővé" - szögezte le Szijjártó Péter.

A miniszter a NATO megalapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozón vett részt Londonban, ennek alkalmával találkozott kedden Rehman Chishti vallásszabadságért felelős brit miniszterelnöki különmegbízottal.