Hollik: Több mint 150 milliárd forint áll rendelkezésre a bérek emelésére

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormányzat előtt álló feladatokról, az állami alkalmazottak béremeléséről.
Vágólapra másolva!

A politikus a köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezetének a követelései kapcsán azt mondta, a béremelés ügye már többször is a kormány elé került, de konkrét döntés még nem születet. Azt lehet tudni, hogy a jövő évi költségvetésben több mint 150 milliárd forint áll rendelkezésre a bérek emelésére, a kormány nyitott minden tárgyalásra, ahogy a különböző szaktárcák is folyamatosan egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel, abban reménykedik a kormányszóvivő, hogy a következő kormányülésre már megegyezés születik, hiszen a kormányzat is ebben érdekelt.

Hollik István megismételte a kórházak megint felgyülemlő adóssága kapcsán, az EMMI egészségügyi államtitkársága készít egy nagy előterjesztést a kormány számára, ami a folyamatosan felhalmozódó adósság okait akarja kideríteni, ebben mennyire felelősek az intézmények, mennyire felelős az az állapot, ami az egészségügy finanszírozását jelenti most. A remények szerint a kormány következő, decemberi ülésén már tárgyalnak erről is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.