Vádemelés egy máltai üzletember ellen egy újságíró meggyilkolása miatt

Vágólapra másolva!
Az ügyészség szerint Yorgen Fenech társtettesként felelős Daphne Caruana Galizia meggyilkolásáért, akit 2017 októberében autóba rejtett pokolgéppel öltek meg. Fenech szombaton ártatlannak vallotta magát.
Vágólapra másolva!

Daphne Caruana Galizia oknyomozásaival számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas rangú politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe.

Galiziának nem sokkal a halála előtt információk kerültek birtokába egy olyan erőmű-beruházásról, amelyben Yorgen Fenech is érdekeltséggel bír. Az újságírónő halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzeket utalt át többek közt Konrad Mizzi miniszternek, aki a héten szintén lemondott.

A héten lemondott Joseph Muscat máltai kormányfő kabinetfőnöke, Keith Schembri is, akire Fenech őrizetbe vétele után terhelő vallomást tett, s azt állította, hogy tudomása volt korrupciós ügyekről.

A Reuters hírügynökség szombati értesülései szerint Muscat még a nap folyamán vagy vasárnap bejelenti lemondását. Más hírek szerint erre január 18-án kerül sor.