Teljes abszurd: próbaidős terrorista a londoni késelő, aki éppen egyetemisták előtt tartott volna előadást arról, hogyan tért jó útra

Vágólapra másolva!
Egybehangzó szombati brit médiaértesülések szerint terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt követett el előző nap London belvárosában késeléses merényletet, amelyben ketten meghaltak.
Vágólapra másolva!

A BBC televízió és több brit lap egyaránt úgy tudja, hogy az elkövetőt - akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek - próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.

A támadás a London hídon történt, a brit főváros pénzügyi központjában, a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmonger's Hall mellett.

Egyöntetű médiaértesülések szerint a támadás összefügghetett a helyszínnel, mivel az épületben éppen egy büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott a Cambridge-i Egyetem hallgatói és egykori elítéltek részvételével.

A The Times című konzervatív brit napilap forrásai úgy tudják, hogy a támadó maga is hivatalos volt az eseményre, ahol megosztotta volna a börtönbeli rehabilitációs programokról szerzett tapasztalatait a résztvevőkkel.

A lapoknak nyilatkozó biztonsági szakértők tudomása szerint

a merénylő kapcsolatban állt szélsőséges iszlamista csoportokkal, és a bűnüldöző hatóságok már korábban is ismerték.

Mindezt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, de Boris Johnson brit miniszterelnök péntek este a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése.

- fogalmazott a brit kormányfő.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka pénteken késő este tartott rövid sajtótájékoztatóján hivatalosan megerősítette a két halálos áldozatról szóló, a brit médiában nem sokkal korábban megjelent értesüléseket, és közölte, hogy a támadásban hárman megsérültek.

A londoni rendőrség vezetője a gyanúsított, a sérültek, illetve a halálos áldozatok kilétéről nem árult el részleteket. Kijelentette: tart az áldozatok azonosítása, és a hatóságok mindenekelőtt a hozzátartozókat akarják felkutatni és értesíteni.

Nem hivatalos médiaértesülések szerint a támadásban egy férfi és egy nő halt meg, az egyik sérült állapota válságos, de stabil. A másik sérült súlyosan, a harmadik könnyebben sebesült meg a merényletben.

A Scotland Yard főparancsnokának tájékoztatása szerint a rendőrök az első bejelentéstől számítva öt percen belül a helyszínen voltak és agyonlőtték a támadót.

A hatóságok terrorcselekménynek nyilvánították a támadást, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnoksága irányítja.

Neil Basu, a parancsnokság vezetője péntek esti tájékoztatóján elmondta: a gyanúsítotton olyan mellényt találtak, amilyent öngyilkos robbantást elkövető merénylők használnak, de a vizsgálat eddigi eredményei szerint a mellény nem tartalmazott valódi robbanószert.