Gulyás Gergely: Ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak legyen jövője, szükség van a Fidelitasra

GULYÁS Gergely
Budapest, 2019. november 30. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Fidelitas XVI. tisztújító kongresszusán a Bálna Budapest kulturális központban 2019. november 30-án. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak valóban legyen jövője Magyarországon, a Fidelitas segítségére is szükség van - erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt az ifjúsági szervezet XVI. tisztújító kongresszusán, szombaton Budapesten. Hangsúlyozta: Nyugat-Európában olyan társadalmi jelenségek ütötték fel a fejüket, hogy ma konzervatívnak, kereszténynek maradni, annyit jelent, mint normálisnak lenni.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely rámutatott: sokszor beszélnek arról, hogy a fiatalok nem támogatják olyan mértékben a jelenlegi kormánypártokat, mint amilyen mértékben a társadalom más korosztályai.

A valóság az, ha megnézik a Medián kutatását, akkor abból az derül ki, hogy

a 30-39 éves korosztály körében a legerősebb a Fidesz támogatottsága, mintegy 50 százalékos.

Nincs még egy korosztály, ahol ilyen sokan szavaznának a Fidesz-KDNP szövetségére - értékelt a miniszter.

Kiemelte: a Fidelitas jól végzi a munkáját, és csak néhány évet kell előre hozni, hogy a 18-30 éves korosztály körében is hasonlóan sikeresek legyenek. Bár ott is vezetnek, de nem olyan arányban, mint a 30-39 évesek körében - jegyezte meg Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Fidelitas XVI. tisztújító kongresszusán a Bálna Budapest kulturális központban 2019. november 30-án. Forrás: MTI/Kovács Attila

Hozzátette: az önkormányzati választások után minden korábbinál egyértelműbb, hogy vagy "együtt van jövőnk, vagy együtt van múltunk". Reményének adott hangot, hogy az előbbi valósul meg, de ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak legyen jövője Magyarországon, szükség van a Fidelitas segítségére, aktivitására.

- mondta Gulyás Gergely.

Utalva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére a diplomáciai akadémia létrehozásáról, megjegyezte: ha minden jól alakul a költségvetésben, a területi közigazgatásban is jó feltételekkel várják a fiatalokat.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője megköszönte az elmúlt másfél évben tartott három választáson a Fidelitas aktivistáinak a munkáját. Jelezte: mindig meg fogják védeni azokat, akiket személyükben támadnak. Szerinte arra is számítaniuk kell a közéleti szerepet vállaló fiataloknak, hogy sokszor nem az álláspontjukkal szállnak vitába, hanem személyesen őket, a családjaikat, a múltjukat fogják támadni.

Úgy vélte,

arra is fel kell készülniük, hogy a legundorítóbb és legaljasabb médiaeszközökkel fognak szembekerülni.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Tarlós István miniszterelnöki megbízott és Böröcz László, a Fidelitas leköszönő elnöke (b-j) a Himnuszt énekli a Fidelitas XVI. tisztújító kongresszusán a Bálna Budapest kulturális központban 2019. november 30-án. Forrás: MTI/Kovács Attila

Amikor látjátok, hogy az értékrendetektől eltérő politikát képvisel az ellenfél, akkor egy millimétert se engedjetek a saját, nemzeti elkötelezettségetekből. Legyen személyes ügyetek Magyarország jövője, csak együtt és egymásban bízva tudtok majd nemzetet építeni - mondta a fiataloknak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, az, hogy a magyarság a történelem viszontagságai során megmaradt, a több mint 1100 éve kialakult hagyományoknak és az identitásnak köszönhető.

A magyarság azért döntött mindig jól a sorsfordító időkben, mert az identitására támaszkodott

- mutatott rá a miniszter, aki arra biztatta a fiatalokat, akik a nemzet és a magyar nemzet révén Európa jövőjét jelentik, hogy erre támaszkodjanak.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a kommunista diktatúra időszakát felidézve azt mondta: minden működő közösséget tönkretettek és a nemzeti öntudatot is. "A merjünk kicsik lenni" ebből az ötven évből ered, ami mögöttünk van - fogalmazott.

Most pedig visszajöttek, a háttérben ott vannak, ugyanazzal az értékrenddel és ugyanazzal a célokkal, csak maguk előtt tolnak egy korosztályt - tette hozzá a pártigazgató, aki arra biztatta a fiatalokat, ne hagyják mindezt szó nélkül.

Ha eltűrik, hogy Gyurcsány Ferenc ossza az észt Magyarországon, akkor megint jöttek beljebb egy lépést - fogalmazott. Ha nem elég bátrak, nem tartanak össze, akkor addig jönnek, amíg egyetlen szabad terület nem marad - tette hozzá.